Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Negyven év után kiszabadult a leghosszabb időt izraeli börtönben töltő palesztin rab

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. január 8. 13:38

Izraelben 40 év után, január 5-én, csütörtökön kiszabadult Karim Junisz, a leghosszabb időt börtönben töltő palesztin rab – jelentette a Haarec című újság hírportálja. Junisz azért került börtönbe, mert 1980-ban meggyilkolta az Avi Bromberg nevű izraeli katonát.

Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter utasítására kora reggel Raanana központi pályaudvarán bocsájtották szabadon, hogy egyedül térjen vissza otthonába, mert a miniszter szerint ezzel megakadályozzák szabadulásának megünneplését. Bengvír is elrendelte, hogy az elkövetkező napokban sem szabad örvendezni szabadulása miatt, s kijelentette, hogy amennyiben mégis megteszik, az terrorcselekmény támogatásának, bűncselekménynek minősülhet.

A 66 éves Junisz arra járó palesztin munkások segítségével teremtett kapcsolatot családjával, majd bátyja vitte haza észak-izraeli falujába, Arába, ahol tiszteletére sátrat emeltek, hogy a köszöntéseket fogadja. A rendőrök a sátornál arra kérték a családját, hogy ne tartsák meg a csütörtök délutánra tervezett ünnepi mentet, és tartózkodjanak a palesztin zászlók lengetésétől.

Falujában Junisz először ellátogatott vele együtt elítélt, s még ebben a hónapban szabaduló barátja és rokona, Maher Junisz otthonához, majd a helyi temetőben koszorúkat helyezett el szülei sírján.

Visszatérése után spontán felvonulás indult, melyen hősként ünnepelték. Családtagjai és újságírók vették körül, s a palesztin televízió élőben közvetítette otthonába érkezését a menet után. Telefonon beszélt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is.

Juniszt Avi Bromberg 1980-as elrablása és meggyilkolása miatt ítélték el. Tettestársával autóstoppot ajánlott a Golán-fennsíkon lévő katonai bázisáról hazafelé tartó izraeli katonának, majd lefogták, fejbe lőtték, és ellopták a fegyverét. A katonát az út szélén hagyták, ahol megtalálták és kórházba szállították, de néhány nap múlva meghalt. A gyilkosokat két évvel később fogták el, és 1983-ban ítélték el. Életfogytiglani börtönbüntetését Simon Peresz volt államelnök 40 év börtönre mérsékelte.