Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Negyvennél több jemeni al-Kaida-harcos halt meg légicsapásokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 5. 10:10

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szervezetének 43 harcosa halt meg a jemeni légierő legutóbbi csapásaiban az ország déli részén – közölték április 3-án, kedden illetékesek.

Katonai tisztségviselők elmondása szerint a kormányerők kedden ellenőrzésük alá vonták ar-Rahha egy hegyvidéki területét a déli Lahadzs tartományban, miután három napon át bombázták a terroristák rejtekhelyeit – mondták a név nélkül nyilatkozó tisztségviselők.

Az offenzíva előzménye az volt, hogy fegyveresek meglepetésszerű támadást intéztek katonai támaszpontok ellen a hét végén.

Az al-Kaidához kötődő fegyveresek az egyévi belpolitikai felfordulást kihasználva megerősítették jelenlétüket Dél-Jemenben. Elfoglaltak több várost és területet, s a kormányerőknek még nem sikerült visszaszerezniük ezeket.

Az al-Kaida jemeni szervezete, az Arab-félsziget al-Kaidája a mozgalom egyik legveszélyesebb ága. Februárban magára vállalt egy merész támadást egy katonai bázis ellen a déli Zindzsibár közelében, amelyben közel kétszáz katona vesztette életét.

Címkéklégierő