Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem a fegyverek jelentették a fő vonzerőt

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. január 19. 9:55

Már az első napon rengeteg látogatót vonzott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem standja az EDUCATIO 2008 Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. Bizton állítható, nem csak a kiállított hatástalanított fegyvereknek és a katapultülésnek volt köszönhető a felfokozott érdeklődés, hanem a kínált továbbtanulási lehetőségeknek is.

Ez annál is inkább így van, mivel a kiállított eszközök már az első percekben eltűntek az embergyűrűben. Az egyetem szakjai iránt érdeklődő felvételizők széleskörű tájékoztatása érdekében a szervezők minden talpalatnyi helyet igyekeztek kihasználni.

Már a nyitás előtti percekben olyan mérvű volt az érdeklődés, hogy a fiatalok türelmét kellett kérni arra az időre, amíg minden flottul a helyére kerül.

Az „Egyetem Arcai", Mészáros Katalin és Molnár Dénes multimédiás előadáson igyekeztek megismertetni az érdeklődő közönséggel ZMNE alap- és mesterképzési szakjait, a „Zrínyis" egyetemi élet sajátosságait, valamint az intézmény által nyújtott szolgáltatásokat és lehetőségeket.

A terem már jóval az előadás kezdete előtt zsúfolásig megtelt, ami azt mutatja, hogy sokan érdeklődnek az egyetem civil és katonai képzései iránt. Az előző évek tapasztalata alapján a kiállítás két napján mintegy 30.000 érdeklődőre számítanak a szervezők.

1595871615
Címkékkiállítás