Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem nyitják meg újra az amerikai utánpótlási vonalakat Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 12. 11:22

Megfeneklettek a tárgyalások az Egyesült Államok és Pakisztán között az utóbbi területén húzódó, Afganisztánba vezető utánpótlási útvonalak újbóli megnyitásáról; az amerikai küldöttséget hazahívták – jelentette be június 11-én, hétfőn a Pentagon.

George Little szóvivő szerint a delegáció egy része a hét végén már el is hagyta Iszlámábádot, és a többiek is rövidesen távoznak. Ezzel együtt készen állnak majd arra, hogy gyorsan visszatérjenek, ha a körülmények úgy alakulnak – mondta.

Az amerikai védelmi minisztériumot képviselő Peter Lavoy nem kapott lehetőséget arra, hogy találkozzon Asfak Parvez Kajani tábornokkal, a pakisztáni hadsereg parancsnokával – tette hozzá.

Pakisztán tavaly novemberben zárta le az Afganisztánba vezető szárazföldi utánpótlási vonalakat, megtorlásként azért, mert egy amerikai légitámadásban tévedésből megöltek 24 pakisztáni katonát.

Az útvonalak megnyitása rendkívül fontos lenne a harcoló NATO-erők számára. A csapatok ellátása Afganisztán északi szomszédai felől két és félszer többe kerül, mint Pakisztánon át.

A Pentagon tárgyalócsoportja hat hetet töltött az ázsiai országban. Hazatéréséről Washingtonban hoztak döntést – mondta a szóvivő, aki hangsúlyozta, nem mondtak le a megállapodásról.

A tárgyalások kudarca újabb példa az Egyesült Államok és Pakisztán viszonyának lehűlésére. A múlt héten Leon Panetta amerikai védelmi miniszter kijelentette, hogy Washingtonnak elfogyott a türelme az iszlámábádi vezetéssel szemben. Pakisztán a nyilatkozatot sérelmezve azt válaszolta, hogy ezek a szavak nem segítenek a nézeteltérések tisztázásában.