Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem ok nélkül féltik Pakisztán atomfegyvereit

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. november 8. 12:33

Washington aggódik a pakisztáni atomfegyverek sorsáért a jelenlegi feszült helyzetben, és e félelmek nem alaptalanok, mint azt a múlt példái is igazolják.

Komoly aggodalomra ad okot, ha egy nukleáris fegyverekkel rendelkező államban olyan helyzet alakul ki, mint most Pakisztánban – jelentette ki az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának műveleti igazgatója. Carter Ham szavai szerint az Egyesült Államok „nagyon odafigyel" a dologra.

Katonai szakértők szerint a dél-ázsiai ország nukleáris arzenálja 30-80 bombából és robbanófejből állhat. Amerikai külpolitikai szakértők – kutatóintézetek munkatársai, volt külügyi dolgozók – körében felmérést végeztek a minap arról, hogy megítélésük szerint mely országokból kerülhet atomtechnológia terroristák kezébe, és túlnyomó többségük Pakisztánt említette első helyen. A Bush-kormány által ilyen szempontból legveszélyesebbnek tartott Irán csak a negyedik helyre került e felmérésben.
Az aggodalmak nem véletlenek, hiszen a pakisztáni atombomba atyja, Abdul Kadir Khan vezetésével működő nukleáris feketepiaci hálózat leleplezése megmutatta a nemzetközi ellenőrzőprogramok gyengeségét, mára nem lehet figyelmen kívül hagyni egy katasztrofális tömegpusztító fegyverrel elkövetett terrortámadások lehetőségét. Mint az kiderült, Khan a pakisztáni atombomba kifejlesztése után a kifejlesztett technológiák exportjába kezdett, elárulva különböző atomtitkokat Líbiának és Iránnak is, de az észak-koreai fejlesztésekhez is szinte biztos, hogy köze volt.

John Negroponte amerikai külügyminiszter-helyettes szerint Pervez Musarraf pakisztáni államfő nélkülözhetetlen szövetséges az Egyesült Államok számára a terrorizmus elleni háborúban. A Pakisztánnal való partnerségnek e téren nincs alternatívája – hangsúlyozta a képviselőház külügyi bizottságában tartott meghallgatásán, hozzátéve azonban, hogy az amerikai kormány nagyon helyteleníti a Musarraf által kihirdetett pakisztáni rendkívüli állapotot. Megfigyelők szerint George Bush amerikai elnök kormányának reagálása a pakisztáni válságra meglehetősen enyhe volt, különösen azzal az éles és fenyegető magatartással összehasonlítva, amelyet a mianmari katonai rendszerrel szemben tanúsított szeptemberben, amikor a junta vérbe fojtotta a demokráciát követelő mianmari tüntetéseket.