Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bush nem haragszik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2007. november 8. 11:49

Az amerikai elnök „nem neheztel” azon NATO-tagállamokra, melyek nem küldenek csapatokat Dél-Afganisztánba. Magyarország a jövő évtől jelen lesz Uruzgán tartományban egy kisebb egységgel.

George W. Bush szerint az Egyesült Államok “nem neheztel" egyes NATO-tagállamokra, amiért nem hajlandók csapatokat küldeni Afganisztán veszélyes, déli térségeibe. Az amerikai elnök Washingtonban német újságíróknak nyilatkozott annak kapcsán, hogy a hét végén vendégül látja Angela Merkel német kancellárt crawfordi farmján.

A Bush-adminisztráció korábban kifogásolta, hogy több NATO-tagállam, köztük Németország ódzkodik a veszélyesebb afganisztáni szerepvállalástól. Az elnök az interjúban, amelyből szerdán közöltek részleteket, viszont azt mondta: nem fogja kérni Merkelt álláspontjának megváltoztatására. Németország mellett Franciaország, Olaszország és Spanyolország is állomásoztat csapatokat a közép-ázsiai országban, de csak az északi, viszonylag békés területeken. Azokban a déli körzetekben, ahol a tálib erőkkel harcokkal dúlnak, az amerikai erőket kanadai, holland és brit egységek támogatják.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter október végi bejelentése alapján Magyarország is kész arra, hogy a jövő évtől részt vállaljon a Dél-Afganisztánban megfigyelő, összekötő, kiképző feladatokat végző NATO-egységek munkájában, és erről egyeztetéseket kezdett a holland kormánnyal. Magyar részről összesen húszfős csoportról van szó, amely az Uruzgán tartományban a NATO-műveletet irányító holland erők tevékenységét segíti majd. Az később dől el, hogy pontosan milyen egységre van szükség.

A vállalásban a magyar kormány élvezi mind az öt parlamenti párt támogatását.
Szekeres Imre a bejelentés megtételekor leszögezte: Hollandia, az Amerikai Egyesült Államok, valamint a NATO politikai és katonai vezetése egyaránt megkereste a kormányt a vállalás kapcsán. A tárca eredetileg 2009-től tervezett volna ilyen feladatot vállalni. A megfigyelő, összekötő, kiképző feladatokat végző csoportok tevékenysége nagyon fontos, mert így lehet biztosítani, hogy az afgán hadsereg felkészüljön a feladatra, és idővel maga lássa el az ország.