Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem repülhetnek az indiai Szu-30-asok

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. december 19. 10:56

Az indiai légierő leállította a Szu-30MKI típus repüléseit – írja a Defense News. A letiltásra a december 13-án történt baleset miatt került sor.

Az eset kivizsgálására egy szakértőkből álló vizsgálóbizottságot állítottak fel, melynek információk szerint még eddig nem sikerült konkrét választ adni a baleset okára, így folytatják a nyomozást. A Szu-30MKI kiképzési repülés közben, röviddel a felszállást követően, a repülőtértől mintegy 20 kilométerre, Pune városa mellett tűnt el a radarok képernyőiről.
A pilóták sikeresen katapultáltak, komoly sérülést nem szenvedtek.

A hírhez kapcsolódik, hogy december 15-én az indiai kormányfő, Manmohan Szingh Oroszországba látogatott. Információk szerint ez idő alatt, egy újabb 42 darab Szu-30MKI megrendelésről szóló szerződés is aláírásra kerülhet, melynek értéke közel 4 milliárd dollár. Ha az üzlet megvalósul, akkor a gépek 2014 és 2018 között kerülhetnek a légierőhöz.