Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adventi koncert Szentendrén

Szöveg: Dr. Varga József |  2011. december 19. 12:02

A szentendrei MH Altiszti Akadémia (MH AA) – a szervezeti átalakítás és a kiképzési, képzési feladatok forgatagában – többéves hagyományt folytatva, idén is a karácsonyi készülődés jegyében rendezte meg a helyőrségi zenekar adventi koncertjét december 15-én.

1595928976
Zsúfolásig megtelt a szentendrei laktanya 360 néző befogadására alkalmas színházterme ezen a délutánon. Az adventi hangulathoz illően az aulában szépen feldíszített, kivilágított karácsonyfa várta az érkezőket.

A rendezvény Ady Endre Karácsonyi rege című versével kezdődött, amelyet videofelvételről a nemzet színésze, Szabó Gyula adott elő.

Az adventi koszorú három égő gyertyája mellett Mikusi Zsolt ezredes, az MH AA megbízott parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, majd Szalay Tamás nyugállományú ezredes volt református tábori püspök mondta el karácsonyi gondolatait és kért áldást a szentendrei laktanyában szolgálókra. Nem feledkezett meg azokról a szentendrei katonákról sem akik az ünnepet szeretteiktől távol, valamelyik misszióban töltik.

Az ünnepi gondolatok után a zene vette át a főszerepet. Az első szám a Misszió című film világhírű betétdala, a Gábriel oboája volt. A szentendrei katonazenészek a hangulathoz illően először ünnepi zeneműveket, majd a jazz számokat adtak elő.

A koncert egyben búcsúfellépése volt Dalmadi Zoltán korábbi zenekarvezetőnek, aki nyugállományba helyezése miatt adta át a karmesteri pálcát utódjának, Rixer Krisztián főhadnagynak.

Fotó: A szerző felvételei