Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem sikerült az orosz rakétakísérlet

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. július 17. 10:48

Nem sikerült az orosz hadsereg legutóbbi kísérlete sem a Bulava típusú hadászati rakétával, amely az önmegsemmisítő program működésbe lépésével ért véget – jelentették csütörtökön orosz hírügynökségek.

Ez a hatodik kudarc az eddigi tíz tesztből, vagyis komoly kétségek merülnek föl a konstrukció kiforrottságát illetően. A hibák ellenére az orosz vezetés ragaszkodik a Bulavákhoz, amelyekről úgy vélik, hogy képesek áthatolni a rakétavédelmi rendszereken, s emiatt kulcsszerep hárul rájuk a jövendő orosz nukleáris arzenálban.

A Bulava (Buzogány) hatótávolsága 8000 kilométer. A legutóbbi, szerdai kísérlet alkalmával a Dmitrij Donszkoj tengeralattjáróról indították útnak, de az első fokozata rosszul működött, ezért kellett megsemmisíteni. Az orosz védelmi minisztérium még nem erősítette meg a kudarc hírét.

Az orosz hadsereg egy keddi hivatalos bejelentés szerint két nap alatt viszont két sikeres kísérletet végzett a Szinyeva (Kékség) hadászati rakétával, amelyet a Brjanszk tengeralattjáróról indítottak az Északi-sark körzetéből, s eltalálta a kijelölt célt. A 2007-ben hadrendbe állított, harmadik generációs Szinyeva hatótávolsága 8900 kilométer.