Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem tárgyalnak még a tűzszünetről a gázai-izraeli rakétaháború kilencedik napján

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. május 19. 18:59

Nem tárgyalnak még tűzszünetről a szemben álló felek a gázai-izraeli rakétaháború kilencedik napján sem - jelentette a katonai rádió május 18-án, kedden.

Az izraeli hadsereg egyelőre nem foglalkozik a tűzszünettel, még számos célpontja van, és a rádió szerint már meghatározták a következő 24 óra katonai teendőit. A viszonylag csendes éjszaka után reggel ismét kiújultak a támadások, egy rakéta becsapódott az övezet közelében egy lakóházba, de az ott lakók a harcok elől az ország északi részére menekültek, ezért senkinek nem esett baja, csak anyagi károk vannak. Kedd délelőtt felszólították az övezethez négy kilométernél közelebb lakókat, hogy tartózkodjanak házaikban, a hírmagyarázók szerint robbanószeres drónokkal és aknalövedékekkel készülő támadástól lehet tartani Gázából.

Aviv Kochávi vezérkari főnök megbeszélést folytatott a Gázából leggyakrabban lőtt, az övezet szomszédságában lévő települések vezetőivel. Egyikük a rádióban elmondta, hogy a hadsereg célja a hosszabb távú nyugalom biztosítása számukra, és támogatják ebben az erőfeszítésében a katonaságot. A katonai szóvivő jelentős eredményekről számolt be.

A gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet alagúthálózatának eddig mintegy harmadát, 120 kilométert tettek használhatatlanná. Nem világos, hogy a Hamász hány fegyverese lelte halálát a járatokban a légicsapások idején. Kedden hajnalban elsősorban az övezet előkelő Rimál nevű negyedét bombázta az izraeli légierő, emellett többfelé a helyi parancsnokok otthonait, és megsemmisítették a Hamász öt, hadi célokra használt épületét. Emellett megsemmisítettek hat olyan indítóállást, ahonnan Tel-Avivot is elérő, nagyobb hatósugarú rakéták kilövését tervezték a szélsőségesek. Ennek ellenére hétfő este óta mégis mintegy kilencven rakétát lőttek ki Izrael irányába Gázából, de húsz közülük az övezeten belül robbant fel.

A rádióban az izraeli rendőrség egyik illetékese elmondta, hogy több mint ezer embert, arabokat és zsidókat is őrizetbe vettek a múlt heti etnikai zavargások résztvevői közül, főként a biztonsági kamerák felvételei alapján. A hatóságok terrorizmusként kezelik a másik csoport elleni támadásokat. A gyanúsítottak jelentős részben tizenéves fiatalok, a jelenleg letartóztatottak 15-20 százaléka zsidó.

Észak-Izraelben, a Jordán-völgyénél kedd délelőtt lelőttek egy drónt, amelyet a határon túlról indítottak Izrael felé, de egyelőre nem világos, hogy Jordániából vagy Szíriából, mert az eset a hármashatár közelében történt. Az izraeli katonai hatóságok a repülőszerkezet roncsait vizsgálják.

A gázai iszlamista szervezetek és Izrael közötti feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonaikból. Szintén fokozta a feszültséget, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél, a palesztinok emiatt is tiltakoztak. A Hamász múlt hétfőn kezdte rakétákkal támadni Izraelt, ez váltotta ki az izraeli ellencsapásokat. Azóta a Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, de túlnyomó többségüket az izraeli légvédelem elfogta. Izrael harci repülőgépekkel és tüzérséggel több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él.