Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem tudnak az agyrázkódásról

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. január 21. 7:32

Az Afganisztánban és az Irakban szolgáló amerikai katonák ötöde szenved kisebb agyrázkódást, és közülük sokan nem ismerik fel, hogy kezelésre lenne szükségük – közölték a hadsereg szakbizottságának tagjai.

A témát kivizsgáló csoport vezetője, Donald Bradshaw dandártábornok elmondta: a hadsereg felkészült a súlyosabb agysérülések ellátására, az enyhébb agyrázkódást azonban sokkal nehezebb felismerni, ezért kezelni is.

A bizottság becslése szerint a hadsereg és a haditengerészet afgán és iraki hadszínteret elhagyó fegyvereseinek 10-20 százaléka szenvedett szolgálati ideje alatt enyhébb agyrázkódást, az esetek többségégét robbanások keltette légnyomás okozta.

Az agyrázkódás tünete lehet fejfájás, szédülés, hányinger, alvási és memóriazavar, valamint ingerlékenység. Kezeléssel az érintettek 80 százaléka teljesen meggyógyul.

A bizottság egyik tagja szerint azért is fontos felismerni, hogy ha agyrázkódásról van szó, mert akkor a katona környezete is tisztában lesz azzal, hogy például az ingerlékenység a sérülés következménye, nem arról van szó, hogy az illető elkezdett megőrülni.