Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem volt elég tapasztalt Kaczynski pilótája

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 14. 6:36

Az április 10-én Szmolenszk mellett lezuhant lengyel kormánygép pilótájának, Arkadiusz Protasiuknak nem volt elég szimulációs tapasztalata az általa vezetett Tu-154-es géppel, jelentette az RMF FM lengyel rádióadó. A rádió pilótáktól szerzett információi alapján Protasiuk mindössze néhány órát gyakorolt ilyen típusú gépen, és azt is csak másodpilótaként.

Az orosz gyártmányú személyszállítót irányító kapitányokra nézve korábban kötelező moszkvai gyakorlatokat az utóbbi időben már nem tartották meg.
Az RMF FM szerint Protasiuknak nem volt tapasztalata a veszélyhelyzetekben. A lengyel légierő fontos állami személyek szállítására szakosodott egységének pilótái hangsúlyozták, hogy ez hatalmas hiba volt, mivel Protasiuk kapitányként mindössze a megszerzett elméleti alapokra tudott támaszkodni.
A pilóták és másodpilóták általában különleges szimulátorprogramokon gyakorolnak, mielőtt élesben is kipróbálnák az adott típusú repülőgépet. Ezen kívül az első száz órát egy tapasztalt kolléga kíséretében teszik meg a pilótafülkében.

A kapitányok az ügyészségnek azt is elmondták, hogy a lengyel légierő parancsnoka, Andrzej Blasik tábornok szívesen átvette a másodpilóta szerepét a repüléseknél – még akkor is, ha nem ismerte elég jól az adott modellt. A kormánygép fekete doboza szerint Blasik a szerencsétlenség pillanatában is a pilótafülkében tartózkodott, annak ellenére, hogy hivatalosan utasként volt regisztrálva a Tu-154-esen.

A lengyel kormánygép április 10-én, rendkívül rossz időjárási körülmények között csapódott a földbe Szmolenszk környékén. A balesetben Lech Kaczyński elnök, felesége, valamint 94 másik utas életét vesztette. A repülőgép fedélzetén tartózkodott a lengyel haderő összes fegyvernemének parancsnoka, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke, több parlamenti képviselő, egyházi vezetők, a kulturális élet kiválóságai és Kaczyński legközelebbi munkatársai is.