Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németh Szilárd: Amit a Gyurcsány-Vadai éra tönkrevágott, azt újjáépítettük

Szöveg: hirtv.hu |  2021. május 21. 22:07

Mind a migránsválság, mind pedig a koronavírus-járvány okozta válság nagyon komoly biztonsági kihívást jelentett az ország, sőt az egész világ számára. A magyar honvédelem napja alkalmából Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt a Magyarország élőben című műsorunk vendége május 21-én, péntek este.

PAT hirtv

A migrációs folyamatok kezelésében világszerte talán nem is látni olyan részvételt, mint amilyet a Magyar Honvédség képvisel Németh Szilárd közlése szerint, ugyanakkor a világjárvány idején minden ország mozgósította a hadseregét.

Kiemelte, a Magyar Honvédség kiemelkedő és nélkülözhetetlen feladatokat látott el a járvány elleni védekezés során.

Trombitás Kristóf műsorvezető felvetésére, hogy katonáink óramű pontossággal megszervezetten segítenek az oltópontokon, az államtitkár elmondta, ez egy jó PR is lehet a honvédségnek, hiszen az a cél, hogy haderő létszáma növekedjen, az optimális katonalétszámot még mindig nem sikerült elérni.

2010-ben 17 tartalékos katonája volt az országnak, ma pedig a 11 ezer felé közelítünk. 2010 előtt gyakorlatilag minden képességet tönkre vágtak, a szárazföldi csapatokat, a légierőt, mindent (…) a hadiipar nullára ment, ma ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk – emlékeztetett Németh Szilárd.

Hozzátette, a jövő évi költségvetésben most először jut több, mint ezermilliárd forint a honvédelemre, ami a négyszerese a 2010-ben itt hagyott költségvetésnek, a tavalyi büdzséhez képest pedig egy 30 százalékos emelkedés történt.

A teljes beszélgetés:

Forrás: hirtv.hu