Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Norvégia jóváhagyta négy F-35-ös vásárlását

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. június 27. 14:45

A norvég parlament a napokban jóváhagyta 4 darab F-35 Lightning II vásárlását – írja a Lockheed Martin. Az új ötödik generációs repülőgépekkel a jelenleg is hadrendben álló 57 darab F-16AM/BM verziójú típusokat váltják le, melyeket elképzelések szerint 2023-ig tartanak hadrendben.

A norvég védelmi minisztérium még 2008 novemberében döntött a 48 darab F-35-ös, ötödik generációs vadászgép beszerzéséről. Tervek szerint az első példányok 2016-ban érkeztek volna, azonban 2010 szeptemberében a norvég védelmi minisztérium és az amerikai fél megegyeztek abban, hogy az első gépek csak két évvel később, 2018-ban érkeznek majd meg.

A késői átadást az amerikaiak a berepülési program csúszásával magyarázták. Az első négy F-35-öst, mely még Block III-as verzió lesz, 2016-tól kiképzési feladatokra használják majd, azonban a gépek az Egyesült Államok területén maradnak. A gyártó ígérete szerint az első norvég gép így 2018-ban, míg az utolsó 2021-ben érkezhet meg.