Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Növekedett az orosz katonai bűncselekmények száma

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. július 15. 9:55

Oroszországban tíz éve nem követtek el olyan sok bűncselekményt a hadsereg tisztjei, mint az idei első félévben – közölte a katonai főügyész.

Szergej Frigyinszkij a főügyészség vezetői kollégiuma előtt arról számolt be: míg 2006-ban 794 ezren ültek börtönben, az idei évben már 891-ezerre nőtt a fogvatartottak száma.

A letartóztatások számának növekedését a hivatalvezető a büntetőpolitika indokolatlan szigorításával, s azzal magyarázta, hogy a bűnüldöző hatóságok sokszor vesznek őrizetbe megelőző intézkedésként olyan embereket, akiket csak kisebb vagy közepes súlyú bűncselekményekkel gyanúsítanak.

A főügyészségi hivatal idén az első fél évben több mint négyezer panaszt vizsgált meg.

Címkékvizsga