Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nukleáris ellenőröket képeztek ki Táborfalván

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2007. november 5. 10:33

Helyszíni ellenőröket készítenek fel a Magyar Honvédség táborfalvai kiképzőbázisán. Az ellenőröket akkor vetik majd be, ha tisztázni akarják: történt-e nukleáris robbanás egy adott helyszínen.

A Magyar Honvédség táborfalvai kiképzőbázisán készítik fel azokat a helyszíni ellenőröket, akiket a nemzetközi Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete vet majd be olyan esetekben, ha tisztázni akarják: történt-e nukleáris robbanás egy adott helyszínen.

A szerződést ratifikáló tagállamok kötelezik magukat arra, hogy nem végeznek semmiféle fegyverkísérleti, illetve más nukleáris robbantást, valamint megtiltanak és megelőznek minden ilyen robbantást a joghatóságuk alatt álló területen. A szerződést a világ 195 államából 177 ország írta alá, és többségük már ratifikálta is, Magyarország 1999-ben.

A szerződés akkor lép életbe, ha minden aláíró ország ratifikálta. Ezt nem tette meg még például Kína, Irán, Izrael, Észak-Korea, Pakisztán és az Egyesült Államok sem.

A Táborfalván tartott sajtóbemutatón Balczó Béla, a helyszíni ellenőrzési igazgatóság osztályvezetője elmondta: a szervezet átfogó, globális ellenőrzési rendszert üzemeltet, amely összesen 337 állomásból áll majd. A rendszer 70 százalékát már kiépítették és jelenleg is használják polgári célokra, például szökőár-előrejelzésre vagy a vulkáni tevékenységek kimutatására.

Tóth Tibor, a szervezet vezetője elmondta, hogy a rendszer eddig egymilliárd dollárba került, hozzátéve, hogy ezzel a rendszerrel mutatták ki a 2006-os észak-koreai nukleáris robbantást is.

A Táborfalván zajló kéthetes képzés során 32 országból 58 résztvevőt készítettek fel úgynevezett helyszíni ellenőrnek. Az ellenőrök meghatározott esetekben helyszíni ellenőrzéseket végeznek, melyek a szerződés ellenőrzési rendszerének legvégső eszközei, és arra szolgálnak, hogy tisztázzák, történt-e nukleáris robbantás az adott helyszínen.

Az október 21. és november 2. között zajlott felkészítés során elméleti képzésen, majd terepgyakorlatokon vettek részt a leendő ellenőrök. A tananyagban szerepeltek a nukleáris robbantások jellemzői, a feltételezett robbantás helyszínének keresési módszertana, az egészségvédelem és a személyi biztonság, a mérőberendezések kihelyezése és használata, valamint az adatok kiértékelése. A bemutatón a honvédség Mi–24-es harci helikoptere szállította azt a sugárfelderítő konténert, amelyet légi felderítés során használnak.