Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyelvpiercingtől halt meg egy izraeli katona

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. szeptember 23. 7:52

Nyelvpiercing okozta egészségügyi komplikációkba halt bele egy fiatal izraeli katona. A baka néhány nappal az után lett rosszul, hogy átlyukasztatta a nyelvét. Az orvosok szerint a beavatkozás miatt fertőzés érte az agyát. Az ilyesfajta szövődmény nagyon ritka, de nem ismeretlen – mondta el a katonát kezelő Rambam kórház szóvivője.

A húszéves katonát egy hónapig gyógyították az intenzív osztályon, majd átküldték egy kisebb kórházba, hogy lábadozzon. Ott azonban a hét végén ismét rosszabbra fordult az állapota, s mire visszaszállították a Rambamba, leállt a mája és vasárnap elhunyt.
Szakértői vizsgálat indult, hogy történt-e emberi gondatlanság az ügyben – közölte a szóvivő. Az izraeli hadsereg illetékesei úgy döntöttek, hogy betiltják a nyelvpiercinget az állományban.

Címkékvizsga