Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Spórolás miatt haltak meg a francia katonák?

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. szeptember 23. 7:57

A NATO és a francia hadsereg vezetőinek cáfolatát követően Hervé Morin francia védelmi miniszter elismerte: létezik egy bizalmas NATO-jegyzőkönyv a francia erők és a tálibok augusztusi tűzharcáról, amely szerint a francia katonákat hiányos felszereléssel látták el.

Az augusztus 18-án Kabultól mintegy ötven kilométerre lezajlott összecsapásban tíz francia katona vesztette életét.

A miniszter szerint a Globe and Mail című kanadai újság által nyilvánosságra hozott dokumentum egyes pontjai hazugságot tartalmaznak, s elsősorban a tálibok “kommunikációs offenzíváját" szolgálják.

Az angol nyelvű újság hétvégi számában azt állította: egy titkos NATO-jelentés megállapította hogy a katonák lőszere 90 perccel a tűzpárbaj kitörését követően elfogyott, és a rádióösszeköttetés is megszakadt a harcoló egységekkel.

Párizs és a NATO cáfolatát követően először egy neve elhallgatását kérő NATO-tisztviselő ismerte el vasárnap: “Nincs hivatalos jelentés, sem hivatalos vizsgálati eljárás a NATO szintjén, de egy tiszt és a nemzetközi erők kabuli központja között történt egy e-mailváltás" az összecsapás körülményeiről, és feltehetően ez a dokumentum szivároghatott ki.

Jean-Louis Georgelin francia vezérkari főnök tájékoztatása szerint a dokumentumot az amerikai különleges erőknek az a tisztje fogalmazta, aki augusztus 18-án elkísérte a tűzharcba keveredett francia járőröket.

“Ilyen melegében készült jegyzőkönyvekből tucatjával kaptunk. A Globe and Mailben közzétett jegyzőkönyv valós és hamis információk, valamint pletykák keveréke, de nem tartalmaz semmilyen új elemet" – vélte a francia vezérkari főnök.

A francia parlament hétfőn este szavaz az Afganisztánban állomásozó francia katonák mandátumáról. Bár az ellenzéki szocialisták előre jelezték, hogy addig nem fogják támogatni a francia csapaterősítést, amíg nem “tisztázódik" Franciaország stratégiája Afganisztánban, a kormánytöbbséggel rendelkező nemzetgyűlés és szenátus várhatóan hozzájárul, hogy továbbra is állomásozzanak Afganisztánban francia katonák.

Francois Fillon kormányfő a parlamenti vita előtt arra kérte a képviselőket: tegyék lehetővé kiegészítő katonai eszközök, nevezetesen helikopterek, repülőgépek, kommunikációs eszközök és az azok használatához szükséges, megközelítőleg száz katona küldését Afganisztánba. A miniszterelnök a nyilvánosságra került NATO-feljegyzésről úgy vélte: “A valóság elég kegyetlen ahhoz, hogy ne kelljen hazugságot és félretájékoztatást hozzátenni".

Franciaország jelenleg 2600 katonát állomásoztat a NATO vezetésű nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kötelékében Afganisztánban és további 700 főt a környező országokban, illetve az Indiai-óceán területén – áll a Távirati Iroda cikkében. Az ázsiai országban 2001 októbere óta a francia katonák közül 24-en vesztették életüket.