Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyomáspróba - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. február 9. 15:03

A NATO vezetésével működő koszovói nemzetközi erő, a KFOR (Kosovo Force) kötelékében már a kezdetek óta, vagyis 1999-től részt vesz a Magyar Honvédség, hiszen a Nyugat-Balkán biztonsága, a térség békéje kiemelt jelentőségű hazánk számára. A misszióra történő felkészülésről és a békefenntartói feladatokról az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Lövészzászlóalját irányító Rácz Szabolcs alezredessel, az MH KFOR Kontingens 26. váltásának tervezett parancsnokával beszélgettünk.

MH_2022_02_borító

A felkészülés, illetve a január végén megtartott zárógyakorlat célja, hogy a katonák a lehető legjobban tudjanak reagálni a missziós környezetben esetlegesen bekövetkező helyzetekre. A gyakorlat vezetőit mindig az a szempont vezérli, hogy olyan valósághű szituációkat teremtsenek, amilyenekkel az állomány a műveleti területeken találkozhat – még ha tökéletesen nem is lehet reprodukálni a kinti körülményeket.

Miként Rácz alezredes fogalmazott: a zárógyakorlaton ezúttal is különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a leendő békefenntartókat nyomás alá helyezzék. A misszió során várható tevékenységre, például a tömegkezelési feladatokra ugyanis nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is fel kell készülni. Nem egyszerű kihívás ez, hiszen a hőzöngő tömeggel szembeni fellépés alkalmával sem veszíthetik el az önkontrolljukat. Minden esetben elvárás a parancsnok utasításainak és a meghatározott eljárásrendeknek megfelelő cselekvés, továbbá a precíz, szakszerű végrehajtás, ami rengeteg gyakorlást igényel. A felkészülés ebből adódóan nem ér véget Magyarországon: a képesség szinten tartásához folyamatosan gyakorolni kell a műveleti területen is.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 11-én megjelenő számában!