Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyugat-Németország egyik legnagyobb vaskori fegyverkészletére bukkantak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. május 2. 19:44

Nyugat-Németország egyik legnagyobb ismert vaskori fegyverkészletére bukkantak az észak-rajna-vesztfáliai Wilzenberg-hegyen végzett ásatáson. A kutatócsoport beszámolója szerint mintegy 100 kelta tárgyat találtak elsősorban fémdetektorok segítségével.

Wilzenberg

A vaskor régészeti kor Németországban és Európa többi részén a bronzkor végén kezdődött, amikor az új fém vált a fegyverek, földművelő eszközök és más tárgyak alapanyagává. A kora vaskor Németországban időszámításunk előtt 800 és 45 között tartott, a késő vaskor pedig a rómaiak térhódításával, az időszámítás előtti 1-ben ért véget.

Az ásatás helyszíne a feltételezések szerint egy hegyi erőd lehetett, ezek általában kőből, agyagból vagy más anyagból épültek. Itt az 1950-es évek óta folyik a munka, a korábbi vizsgálatok során felszínre kerültek az erőd körüli sáncok és néhány tárgy is. A kutatók új megközelítéssel, fémdetektorok segítségével kezdték vizsgálni a helyszínt, így találtak rá a kardokra, dárdákra, lándzsacsúcsokra, pajzsokra, övhorgokra és hámrészekre.

A tárgyak korának pontos meghatározása nem lehetséges, de a környező anyag alapján az időszámítás előtt 300 és 1 közötti időszakból származnak - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál. A kardok, dárdák és lándzsák nagy része súlyosan sérült volt. A kardok ketté vagy háromfelé voltak törve, a dárdák és lándzsák hegye eltompult. A sérülések komolyságából a szakértők arra következtetnek, hogy ezeket szándékosan csinálták egy csata után, tehát valószínűleg elvették ezeket a legyőzött ellenségtől. Erre utal az is, hogy az erőd területén felhalmozva találták őket - valószínűtlen, hogy ezen a helyszínen zajlott volna a csata. A kutatók szerint a harc vélhetően a mai Wilzenberg területén zajlott, a győztesek pedig győzelmüket jelképező trófeaként vitték magukkal az erődbe a fegyvereket.