Dominic Cooke tavalyi mozijával nagyjából elfelejthetjük a klasszikus kémfilmek összes kliséjét. A kubai rakétaválság előzményeit egy olyan szürke kisember szemén keresztül láthatjuk, aki éppen unalmasságával alkotott maradandót a történelemben. Benedict Cumberbatch alakítása persze távolról sem szürke, a színész ismét lenyűgöz bennünket hibátlan alakításával.
A kémfilmeknek óriási hagyománya van Hollywoodban. A toplistás helyezettek természetesen a mai napig a paranoia-mozik, nagyvonalú és a történelmi eseményeket időnként teljesen semmibe vevő ábrázolással, vérfagyasztó jelenetekkel, a főhős karizmatikus jelenlétével, s persze az atom-apokalipszis folyamatos riogatásával. Sokkal kevesebb (és maradandóbb) az olyan alkotás, ami alapvetően egy hátteret tár elénk, szuperkémek helyett pedig az átlagemberre helyezi a hangsúlyt. Dominic Cooke abszolút felvállaltan ez utóbbit választotta filmje központi elemének, a végeredmény pedig lenyűgöző lett.
A sztori történelmi magja a kubai rakétaválság, illetve az oda vezető események. A The Courier elkerülhetetlenül és szépen ábrázolja a hidegháborús őrületet, a mindenki gyanús mindenkinek szituációt, megtudunk mindent a fontos körülményekről, középpontjában azonban egy szimpla, hétköznapi, a szó üzleti értelmében vett ügynök áll, aki hirtelen a világtörténelem egyik legfontosabb epizódjának kellős közepében találja magát, amely kis híján a harmadik világháborút hozta el az emberiségnek.
Greville Wynne tényleg az az ember, akit időnként még a saját szomszédja sem ismer fel. Élete még az átlagosnál is átlagosabb. Csendben végzi üzletkötői munkáját, napjai egyhangúságát csak az alkohol színesíti, plusz az a tény, hogy egy félrelépése eredményeképpen a házassága igencsak válságos pillanatokat él át. Karakterében egyszerűen nincs semmi olyan, amit érdekesnek, picit is kiugrónak, a szürkétől eltérőnek lehetne tekinteni. Wynne az unalmas ember mintapéldánya, akit egyszerűen észre sem veszünk. És éppen ez az, amiért a hírszerzés széles mosollyal csap le rá. Wynne ugyanis lazán utazgathat Moszkvába, hogy a hanyatló nyugat kínálatát keleten értékesítse. Senki nem fog gyanakodni rá, hogy egy ottani kettős ügynök segítségével a Kubába telepítendő rakéták terveiről hurcol vissza felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat, olyan információkkal, amelyek tudta nélkül a rakétaválság sokkal rosszabbul is alakulhatott volna, mint ahogyan alakult. Legalábbis bíznak abban, hogy senki nem fog sejteni semmit.
A film éppen ettől a kettősségtől zseniális. Hogyan jut el a kis hétköznapi senki oda, hogy vállalja az életveszélyes megbízást? Mikor ébred rá tevékenységének fontosságára? Hogyan tudja kezelni azt? Miként próbál meg újra eltitkolni valamit a felesége elől, ami még nagyobb konfliktusokat szül otthon? Tudja-e kezelni egyáltalán azt, hogy a hidegháború talán legfontosabb epizódjának ismeretlen, mégis központi figurájává válik? A film és Benedict Cumberbatch tökéletes építkezéssel adja meg a válaszokat, olyannyira, hogy a néző gyakorlatilag a történet elejétől szívesen azonosul ezzel a senkivel, aki a legnagyobbá válik az idő előrehaladtával. A színész a 21. század egyik legkiemelkedőbb művésze, egyszerűen nincs olyan műfaj, amelyben ne nyűgözne le mindenkit játékával. Teljesen mindegy neki, hogy a Marvel mágusának, vagy Sherlock Holmes, esetleg Alan Turing bőrébe bújik, az a precíz, minden részletet maximálisan kidolgozó játék, amely a sajátja, a legnagyobbak közé emelte. Nincs ez másképpen itt sem. Cumberbatch egészen a film végéig hihetetlen magabiztossággal hozza az esendő kisember figuráját, aki még legnagyobb tette végrehajtásakor is tele van depressziós szorongással, rettegéssel és félelemmel. Kételkedése a külvilágban és saját magában annyira erős, hogy éppen ettől kap üvöltő hangsúlyt bátorsága.
Karakterének remek ellenpólusa az orosz kémet alakító Merab Ninidze. A grúz színész által életre keltett figura valóban hisz abban, amit csinál. Az atomháború elkerülése érdekében hajlandó még saját hazáját is elárulni, s bár tökéletesen tisztában van a következményekkel, mindent hajlandó megtenni egy újabb világégés elkerülése érdekében. A forgatókönyv óriási bravúrja, hogy a két férfi barátságát minden erőltetetett klisé és pátosz nélkül képes ábrázolni, annyira, hogy a néző már nem csak közös céljuk eléréséért, de kapcsolatuk megmaradásáért is erősen szorít. Ninidze teljesen egyenrangú partnere Cumberbatch-nek, érzékeny, határozott alakításával tökéletesen egészíti ki annak játékát. A két színész közös jelenetei a film legkiemelkedőbb pillanatait nyújtják – öröm nézni, amikor karakterek és azok alakítói ennyire egymásra találnak.
A The Courier igazi csemege. Akciók nélkül, mégis végig feszültséget teremtve ábrázolja a hidegháborús történelem egyik legnagyobb konfliktusának háttérepizódját, izgalmasan, teljesen hihetően mutatva be azt egy hétköznapi ember szemén keresztül. Narratívájával éppen a jelentéktelen válik jelentőssé, az apró részletek teszik teljessé a globálisat. Színpompás palettája bontakozik ki előttünk egy olyan történetnek, amely soha nem fog szerepelni a történelemkönyvekben, de nélküle talán már történelemkönyvek sem lennének.
A szürke pedig az egyik legizgalmasabb szín. Hiányában nem lehetne mihez hasonlítani a többit.
The Courier
(2020)
Rendező: Dominic Cooke
Forgatókönyvíró: Tom O'Connor
Zene: Abel Korzeniowski
Operatőr: Sean Bobbitt
Vágó: Gareth C. Scales
Szereplők: Rachel Brosnahan,
Benedict Cumberbatch,
Jessie Buckley,
Merab Ninidze
Premier: 2020. január 24. (USA)
