Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyugdíjba vonultak az amerikai T-43-asok

Szöveg: JETfly |  2010. szeptember 20. 14:53

Szeptember 17-én újabb típus búcsúzott az amerikai légierőtől, hiszen ezen a napon tartották a T-43 ’Gator’ gyakorlógép hivatalos kivonási ünnepségét. A ceremóniának a texasi Randolph légibázis adott otthont, ahol a T-43-asok 37 évnyi szolgálat után vonultak nyugdíjba.

Az 562. Flying Training Squadron parancsnoka a ceremónián elmondta, hogy a T-43-as, ami a Boeing 737-200-as módosított változata, az elmúlt évtizedekben a navigátor képzés egyik igáslova volt, több mint 20 000 fő kiképzett személlyel a „háta mögött". Pete Deitschel parancsnok továbbá azt is hozzátette, hogy a haditengerészet hallgatói mellett, 2004-ig a tengerészgyalogság leendő navigátorai is a T-43-ason kapták meg a szükséges kiképzést, az Egyesült Államokon kívül pedig további 37 országból érkeztek a kiképzendő növendékek.

A navigátorképzés igényeinek megfelelően a T-43-asok képzési feladatkörét a jövőben a T-6 Texan II, illetve a T-1 Jayhawk típusok veszik át. 1973 és 1974 között az USAF 19 darabot vehetett át a T-43-asból, melyek közül néhányat CT-43A típusú szállítógéppé alakítottak át.

Egy T-43-as (NT-43A), melyen radarokat tesztelnek, továbbra is hadrendben marad a utahi Hill légibázison.

 

37 évnyi szolgálat után búcsúztak az USAF T-43-asai