Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama gratulált az Irakot megjárt katonáknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 1. 9:37

„Gratulálok önöknek a jól elvégzett munkához! Az ország nagyra becsüli önöket” – jelentette ki kedden az Irakot megjárt amerikai katonáknak Barack Obama elnök a texasi Fort Blissben. „Még mindig sok az elvégzendő munka, hogy biztosítsuk magunknak Irak hatékony partnerségét” – jelentette ki ugyanakkor az elnök.

Az elnök a texasi bázison emlékeztetett rá, hogy Afganisztánban még „kemény harc, kemény csapás" vár a csapatokra.

A Fort Blissben állomásozó erők adták az Irakban harcoló nehézpáncélos egységek derékhadát. Az ottani katonák ezrei több turnust is leszolgáltak a közel-keleti országban.

Texasba tartva Obama az elnöki különgép fedélzetéről felhívta az előző elnököt, George W. Busht, aki 2003 márciusában elrendelte Irak megtámadását. Bill Burton, a Fehér Ház helyettes szóvivője szerint a két poltikus telefonbeszélgetése „néhány percig" tartott. Burton nem árulta el, hogy Obama elismerését fejezte-e ki Bushnak az Irakban 2007-2008-ban végrehajtott amerikai csapaterősítés miatt, amivel számos szakértő szerint hozzájárult az erőszak megfékezéséhez az országban.

Az amerikai elnökök különben csak kivételes alkalmakkor intéznek televíziós üzenetet az amerikai néphez a Fehér Ház Ovális Irodájából. Barack Obama hivatalba lépése óta másodszor tartott ilyen beszédet washingtoni idő szerint kedden este 8-kor. Az elnök először június közepén, a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkatasztrófával kapcsolatban fordult közvetlenül a nemzetéhez.