Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama: „Nem várható gyors győzelem”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. augusztus 18. 6:39

Barack Obama amerikai elnök arról beszélt, hogy nem várható gyors győzelem Afganisztánban. Az Egyesült Államok nem akart háborúzni a közép-ázsiai országban, de annak megszállására kényszerült a 9/11-es merénylethez hasonló esetleges újabb támadások megelőzésére – fejtette ki Phoenixben, a Külföldi Háborús Veteránok szövetség képviselői előtt.

Az amerikai elnök elmondta: új stratégiájában számol azzal, hogy az al-Kaida szervezet Pakisztán távoli térségeibe telepítette bázisait, és hogy kizárólag katonai erővel nem nyerhető meg a háború.

Ebben a háborúban érdemes harcolni – fogalmazott, s utalt arra: az amerikai csapatok segítenek a szavazóhelyiségek biztonságának szavatolásában, hogy az afgánok az e heti választásokon dönthessenek jövőjükről. Az elnökjelöltek személyéről nem tett megjegyzést, jóllehet Washington viszonya nem felhőtlen Hamid Karzai elnökkel.

Obama beszédében igyekezett felkészíteni az amerikaiakat arra, hogy az afganisztáni műveletek elhúzódnak. Az Egyesült Államok közvéleménye azonban egyre kevésbé támogatja a nyolcadik éve tartó háborút; az amerikai csapatok veszteségei ráadásul növekedtek azóta, hogy Obama erősítést küldött a megerősödő tálib erők visszaverésére.

Leszögezte: azok, akik 2001-ben megtámadták az Egyesült Államokat, ismét merényletet terveznek, ezért szükségszerű ezt a háborút megvívni Afganisztánban. Utalt rá, ha a tálib felkelést úgymond magára hagynák, az al-Kaida újabb menedékre lelne, ahonnan újra merényleteket szőhetne az amerikaiak ellen. A háborúra alapvetően szükség van az amerikai nép védelme érdekében – mondta.

Obama bírálta a védelmi költségvetés szerinte felesleges kiadásait, amelyeket különböző érdekcsoportok harcoltak ki maguknak, s amelyek leszívták a forrásokat. Figyelmeztetett: ha a kongresszus pazarló költségvetési tervezetet küld neki, megvétózza.

Kijelentette, nincs szükség azokra a megrendelésekre, amelyek gazdaggá teszik a szerződéses partnereket, de olyan fegyverek gyártásáról szólnak, amelyekre maga a hadsereg sem tart igényt. Egy fürge, jól felfegyverzett, több nyelven beszélő jövőbeni amerikai haderő képét vázolta fel, s mint kifejtette, nem olyan hadseregre van szükség, amelyet a szovjetek elleni európai szárazföldi csaták megvívására hoztak létre.

Az amerikai közvéleményt azonban jelenleg elsősorban az egészségügy reformja érdekli; több tucatnyian tüntettek hétfőn Phoenixben a növekvő kormányzati szerepvállalás ellen annál a kongresszusi központnál, amelyben Obama beszédet mondott.