Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olasz gépeken képzik a jövő izraeli pilótáit

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu / Flight Global |  2012. február 20. 17:15

Az izraeli védelmi minisztérium nyilatkozata szerint, a zsidó állam 30 darab M–346 Master típusú kiképző-harci repülőgép beszerzését tervezi légiereje számára az olasz Alenia Aermacchi cégtől.

Szintén minisztériumi információk szerint a tranzakció összege eléri az egymilliárd dollárt, amely összeg tartalmazza az izraeli oktatók kiképzését is. A repülőgépek ellentételezéseként Izrael egymilliárd dollár értékben ajánlott fel haditechnikai eszközöket, amelyek közül Olaszország leginkább a légtérellenőrző repülőgépek iránt érdeklődik.

Az izraeli védelmi minisztérium vezérigazgatója, Ehud Shani vezérőrnagy elmondta, hogy amennyiben az izraeli kormány jóváhagyja a szerződést, az olasz repülőgépek az izraeli légierőben több mint negyven éve rendszerben álló A–4 Skyhawk és Fouga CM.170 Magister (IAI Zukit) flottát fogják váltani. Az olasz repülőgépek szállítása várhatóan 2014-ben kezdődhet meg.

A szerződés létrejötte esetén Izrael az olasz Alenia Aermacchi cég legjelentősebb M–346 Master vásárlójává válik. Napjainkban a cég hat repülőgépet gyárt az Olasz Légierő megrendelése alapján, és várhatóan még ebben az évben megkezdik 12 M–346 Master gyártását Szingapúr számára.

Az Egyesült Államok által, a kiöregedett Northrop T–38 Talon típus leváltására kiírt T–X tenderen is pályázik az M–346 kiképző repülőgép. Ezen a megméretésen az Alenia Aermacchi mellett a BAE Systems és Northrop Grumman közösen indul a brit Hawk típuson alapuló AJTS (Advanced Jet Training System) rendszerrel, illetve számolni kell a Lochheed Martin – Korea Aerospace Industries kettős által kínált T–50 típussal.

Meg kell említeni, hogy Izrael a kiképző-harci repülőgépek választásakor visszautasította a T-50 ajánlatot. Válaszul Dél-Korea „tisztességtelennek" nevezte az izraeli tendert.

1595931645