Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olmert: ki kell vonulnunk!

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. szeptember 30. 9:32

Izraelnek csaknem teljesen ki kell vonulnia az 1967-es közel-keleti háborúban elfoglalt területekről, ha békét akar kötni a palesztinokkal és Szíriával – idézte Ehud Olmert miniszterelnököt az izraeli sajtó.

Az izraeli kormányfő szerint Izraelnek át kell engednie Kelet-Jeruzsálem nagy részét, és olyan államot kell biztosítania a palesztinoknak, amelynek területe megegyezik egész Ciszjordánia és a Gázai övezet nagyságával. Szíriáról szólva pedig közölte: a béke feltétele a Golán-fennsíkról való kivonulás.

“Azt mondom, amit egyetlen előző izraeli vezető sem : ki kell vonulnunk majdnem minden megszállt területről, beleértve Kelet-Jeruzsálemet és a Golán-fennsíkot is" – jelentette ki a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak.

Olmert korrupciós botrányai miatt lemondásra kényszerült, és szeptember 21-e óta ügyvivő kormányt vezet az új kabinet megalakulásáig. Az újság a távozó kormányfő politikai hagyatékaként értékelte a zsidó újév előestéjén közzétett interjút.

A lap megjegyzése szerint Olmert mostani kijelentéseivel messzebb ment, mint bármelyik korábbi, nyilvánosan elhangzott békeajánlatában, amelyet miniszterelnökként tett.

Nyugati és palesztin hivatalos források szerint Olmert a palesztinokkal folytatott béketárgyalásokon felajánlotta, hogy Izrael kivonul a megszállt Ciszjordánia mintegy 93 százalékáról, az egész Gázai övezet 2005-ben történt átengedése után. A tárgyalásokon azonban kevés jele van a haladásnak, és mindkét fél elismerte: alig van esély az eredeti cél elérésére, hogy még az év vége előtt megállapodásra jussanak.

Olmert Törökország közvetítésével béketárgyalásokat kezdett Szíriával is, de a nyilvánosság előtt eddig nem szólt a Golán-fennsíkról való kivonulás mértékéről.

A távozó kormányfő többször is hangoztatta, hogy Izrael bármely leendő békemegállapodásban ragaszkodni fog a nagyobb ciszjordániai zsidó telepek megőrzéséhez. A békeegyezmény azzal fog járni, hogy Izraelnek kárpótolnia kell a palesztinokat a megtartott ottani területért, mégpedig “közel egy az egyhez arányban" – tette hozzá.