Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öntevékeny, proaktív altiszteket vár el a Magyar Honvédség

Szöveg: honvedelem.hu / Gyimóthy Levente | Fotó: Dömsödi Richárd |  2022. december 3. 11:23

Negyedéves tájékoztató állománygyűlést tartott Csizmadia Lajos főtörzszászlós, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred vezénylőzászlósa Székesfehérváron.

Székesfehérvár_altiszti_állománygyűlés (2)

A megbeszélésen jelenlévők tájékoztatást kaptak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága vezetőinek a katonai állományt érintő, jövőbeli elképzeléseiről és számos, aktuális kérdésről. Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljjal és az MH Nemzeti Telepíthető Híradó és Informatikai Századdal (DCM-E) közös feladatok kapcsán szóba került az egymásra utaltság, a közös megítélés, a megjelenés és az elvárt viselkedés, valamint az altisztképzés erősítésének témaköre is.

Csizmadia Lajos főtörzszászlós az altisztek, szakaszaltisztek és rajparancsnokok jelenlétében tartott ismertetőjében aláhúzta: a jövőben a haladó és hibrid zászlós altiszti tanfolyamnak is szerepe lehet. Továbbá tájékoztatta az állománygyűlésen résztvevőket arról, mely szervezeti elemek gazdagítják a jövőben dandárrá bővülő negyvenhármas alakulat feladatrendszerét.

Székesfehérvár_altiszti_állománygyűlés (3)

A vezénylőzászlós kiemelte: a Magyar Honvédség átalakításával az adminisztráció csökkentését kívánja elérni az elöljáró, egy feltöltött, kiképzett, felszerelt hadsereg kialakítása érdekében. Ez növeli a műveleti képességet, valamint elősegíti a katonák professzionálisabb lövész tudását. „Mindennek megvalósításához, a hatékonyabb munkához kiváló eszköznek bizonyulnak az idei évben bevezetett tábori kihelyezési hetek, amelyeken a fegyelmet és a hozzáállást is erősítik” – hangsúlyozta.

Egy újabb kulcsterületként Csizmadia Lajos főtörzszászlós a Honvéd Kadét Program elmélyítését, a diákokkal való intenzívebb kapcsolattartást hangsúlyozta.

Székesfehérvár_altiszti_állománygyűlés (5)

„Minden altiszt egyben vezető is. Ehhez azonban tudni kell döntést hozni, felelősséget vállalni, feladatot szabni és visszaellenőrizni az állomány munkáját” – nyomatékosította a vezénylőzászlós. „Egy altisztnek a szolgálati, öltözködési, alaki szabályok ismerete is elengedhetetlen. Ugyanakkor az állomány mentális, fizikai felkészültségét is felméri a vezénylőzászlós a tanfolyamok megkezdése előtt” – jelentette ki.

A tájékoztatón a reggeli testnevelés fontossága, valamint a katonák egyéni felszerelése és az altiszti illetmény, járandóság kérdése is szóba került.