Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország mint NATO tag?

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 31. 8:36

Váratlanul síkraszállt hétfőn Oroszország NATO-ba való felvétele mellett Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, aki eddig jobbára éles hangú állásfoglalásaival vétette észre magát, ha Oroszországról volt szó.

Egy előadásában, amelyet a toruni egyetemen tartott, hangsúlyozta, hogy Oroszország nélkülözhetetlen az európai és a globális problémák megoldásában, ezért ésszerű lenne felvenni a szövetségbe.

Az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség – helyi megfigyelőkre hivatkozva – azzal magyarázta a váratlan fordulatot Sikorski magatartásában, hogy a lengyel külügyminiszter megpróbált elhárítani egy akadályt NATO-főtitkárrá válásának útjából. Sikorski a poszt elnyerésére törekszik, és most azt próbálja bizonyítani, hogy nem oroszellenes – idézte a hírügynökség a névtelenül nyilatkozó helyi megfigyelőket.

Sajtójelentések szerint az észak-atlanti szervezet berkeiben sokan tartanak attól, hogy ha Sikorski lenne a főtitkár, túlságosan konfrontációs politikát folytatna Moszkva irányában, és ez még inkább megterhelné a szövetség és Oroszország amúgy is feszültségekkel terhes viszonyát.

CímkékNATO