Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Országgyűlés: 2023 végéig meghosszabbították a képviselők az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: archív |  2021. november 9. 14:08

Az Országgyűlés november 9-én, kedden határozatban járult hozzá ahhoz, hogy a Magyar Honvédség kétszáz katonával 2023. december 31-ig részt vegyen az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben.

A képviselők 155 igen szavazattal, 21 nem ellenében és 10 tartózkodás mellett fogadták el a honvédelmi miniszter indítványát. A határozat értelmében a katonák továbbra is Irakban állomásoznak, ott a többi között őrző-védő, csapatkísérő, katonai segítségnyújtási és tanácsadási feladatokat látnak el. A tevékenységről a kormánynak évente legalább egyszer kell beszámolnia az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának.

A javaslat indoklása szerint a részvétel fenntartásával a terrorizmus elleni küzdelemhez való hozzájárulás mellett Magyarország segíteni tudja az illegális migráció és az azt kiváltó okok megszüntetését helyben.

CímkékIrak
Kapcsolódó cikkek