Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadihajós parancsnokokra emlékeztek Erdőbényén

Szöveg: Gajdos Milán hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. november 9. 12:05

Lucich Károly altengernagy és Ferenczy Béla altábornagy tiszteletére rendezett megemlékezést az erdőbényei polgármesteri hivatal az elmúlt hétvégén. Az egykori hadihajós parancsnokok emlékére megtartott eseményen az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred vezetése is lerótta kegyeletét.

Erdőbénye_hadihajós_parancsnokokra_emlékeztek (1)

Lucich Károly altengernagy száműzetésének emblematikus helyszínén, az egykori lakhelye előtt álló emlékoszlop mellett Kántor Dezső, Erdőbénye polgármestere köszöntötte a meghívott vendégeket és a település lakóit. Lucich Károly kihívásokban bővelkedő katonai pályájáról és életének szomorú lezárásáról emlékezett meg beszédében Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka. Mint fogalmazott: az altengernagy hazafias mentalitása és szakma iránti elhivatottsága például szolgálhat a jelenkor hadihajós katonáinak is.

Az összegyűltek megtekintették az erdőbényei Szent István Általános Iskola diákjainak rövid előadását, majd koszorúkat helyeztek el az emlékoszlopnál.

Erdőbénye_hadihajós_parancsnokokra_emlékeztek (5)

A megemlékezés a település temetőjében, Lucich Károly altengernagy sírjánál folytatódott, ahol katolikus szertartás keretében rótták le kegyeletüket a jelenlévők. Ezután Ferenczy Béla altábornagy sírhelyénél tekintett vissza az egykori parancsnok életútjára Tóbiás Zoltán, a község református lelkésze.

Az eseményen Szilágyi Zsolt ezredes mellett részt vett Bagi Szilárd alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese, illetve Ziman Mariann tanácsos, az erdőbényei 7. számú KORK parancsnokhelyettese is. A nyugdíjas hadihajós katonákat és a hadihajózáshoz kapcsolódó hagyományőrzőket dr. Margitay-Becht András, a Császári és Királyi Dunai Flottilla Hagyományőrző Egyesület elnöke képviselte a megemlékezés helyszínein.

Erdőbénye_hadihajós_parancsnokokra_emlékeztek (9)
* * *

Lucich Károly altengernagy 1868. március 10-én született Pozsonyban. 1888-ban végezte el a Haditengerészeti Akadémiát. A harminc évig tartó haditengerészeti pályafutása alatt többek között részt vett a Saida korvett nyugat-indiai és észak-amerikai útján, a kínai bokszerlázadás leverésében és Montenegró blokádjában. 1896-ban került először a Dunára, ahol előbb a Szamos monitor első tisztje, majd az „A" őrnaszád parancsnoka lett. Két alkalommal, 1903-1906 és 1914-1917 között is parancsnoka volt a Dunaflottillának, 1918-ban ismét visszavezényelték a tengerre, ahol a Fiumei Tengerkerület parancsnoka lett. Október 31-én kiutasították Fiuméból, hazautazott Budapestre. 1952. március 13-án hunyt el, az erdőbényei katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Erdőbénye_hadihajós_parancsnokokra_emlékeztek (13)

Ferenczi Béla altábornagy 1857. február 21-én született Erdőbényén. 1875-ben végzett a fiumei Haditengerészeti Akadémián. A tizenkilenc évig tartó haditengerész pályafutása során többek között részt vett a Dandolo korvett brazíliai és észak-amerikai missziós utazásán, a Donau korvett gyakorlóútján a Földközi tengeren, szolgált a Kerka ágyúnaszádon és a Habsburg páncélos fregatton. 1894-ben átlépett a Magyar Királyi Honvédségbe, majd 1903-ban lett a Ludovika Akadémia tiszti tanfolyamának parancsnoka, a Katonai Becsületügyi Tanács és a Katonatudományi Egylet elnöke. A világháborúban betegsége miatt már nem vett részt, 1918.április 8-án, Sátoraljaújhelyen hunyt el, szülei mellé temették az erdőbényei református temetőbe.

Erdőbénye_hadihajós_parancsnokokra_emlékeztek (18)