Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Támadás távirányítással - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. november 9. 10:51

Harcérintkezések során előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a szárazföldi csapatoknak a légierő beavatkozását kell igénybe venniük. A felek között folytatott kommunikációt az előretolt harctéri repülésirányító (Joint Terminal Attack Controller – JTAC) katonák biztosítják, s egyben ők a letéteményesei a pontos légicsapásoknak is.

MH_2021_11_borító

Idén októberben – 2012 óta immár negyedik alkalommal – ellenőrző látogatásra hazánkba érkezett a NATO Légierő-parancsnokság és a Szövetséges Összhaderőnemi Közvetlen Légi Támogató Közösség vegyesbizottsága. A partnerországok teljes előretolt repülésirányító képességét érintő időszakos felülvizsgálatok célja, hogy a különböző többnemzeti műveletekben csak olyan JTAC-katonák vegyenek részt, akik megfelelnek a magas szintű szakmai követelményeknek.

Az idei ellenőrzés annyiban jelentett kihívást a korábbiakhoz viszonyítva, hogy közben az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis előretolt repülésirányító csoportja által szervezett és végrehajtott nemzeti JTAC-alapképzés szövetséges akkreditációjára is sor került; ez volt az egyetlen hiányzó elem ahhoz, hogy a Magyar Honvédség akár önállóan is képes legyen az előretolt repülésirányító-képesség fenntartásához szükséges, NATO-szinten elfogadott képzésre.

További részletek a Magyar Honvéd magazin november 12-én megjelenő számában!