Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrző szemek - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. október 15. 11:10

2015 és 2019 után az idén immár harmadik alkalommal vesz részt hazánk a balti államok, azaz Lettország, Litvánia és Észtország légterének őrzésében – méghozzá a 60. váltás vezető nemzeteként. A magyar légierő négy JAS 39EBS HU Gripen típusú vadászbombázója az előző két alkalomhoz hasonlóan most is négy hónapon át, 2022. augusztus 1. és november 30. között teljesít szolgálatot a NATO-misszióban.

MH_2022_10_borító

A küldetés félidejéhez közeledve az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szervezésében a hazai média képviselői testközelből is megismerhették a Balti Légtérrendészeti Szolgálat (Baltic Air Policing – BAP) mindennapjait a litvániai Siauliaiban, a magyar vezetésű 60. váltás állomáshelyén. A négy Gripen mellett közel nyolcvan katonánk érkezett július végén a bázisra, ahol november 30-ig látják el a szolgálatot. Velük együtt őrzik a légteret a szintén JAS 39-est üzemeltető csehek, míg az észtországi Amari városának támaszpontján a németek, a lengyelországi Malborkban pedig az olaszok települnek.

Az MH Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység eddigi tevékenységéről, eredményeiről dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő haderőnemi szemlélője, Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka, illetve Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa is személyesen informálódott Siauliaiban. A vendégek megtekintettek egy gyakorló (Tangó) riasztást is, amely során a hajózóknak legfeljebb 15 percük van arra, hogy levegőbe emelkedjenek a gépükkel; a feladatot ugyanakkor a meghatározott szintidőnél lényegesen gyorsabban hajtották végre.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 14-én megjelent számában!