Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összeütközött két brit vadászgép

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 24. 6:46

Gyakorlatozás közben összeütközött a brit Királyi Légierő (RAF) Red Arrows (Vörös Nyilak) bemutató kötelékének két gépe kedden Kréta szigete felett, közölte a görög védelmi minisztérium egyik tisztségviselője. Az egyik gép pilótája katapultált, lábtöréssel megúszta a balesetet, és egy athéni kórházba szállítják kezelésre.

A másik pilóta kényszerleszállást hajtott végre Krétán, és nem sérült meg a balesetben.

A Vörös Nyilak gépei a bemutató repülések közben hagyományosan vörös, fehér és kék füstcsíkokat húznak maguk után, gyakran lépnek mutatványaikkal brit ünnepi rendezvényeken és nemzetközi légi bemutatókon. Várhatóan a 2012-es londoni olimpián is fellépnek majd.

1595898933