Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öt torpedóbombázó tűnt el nyomtalanul 1945 decemberében a Bermuda-háromszögben

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2020. december 13. 10:52

„Minden gép sorakozzon fel egymáshoz közel… kényszerleszállást kell végrehajtanunk a tengeren, esetleg a szárazföldön… amikor az egyik gépben kevesebb, mint 10 gallon üzemanyag marad, mindannyian landolni fogunk” – hallhatták a zavaros üzenetet 1945. december 5-én délután 6 óra 20 perckor a Fort Lauderdale-i katonai bázis légiirányító központjának munkatársai.

Avengers_1

Az amerikai haditengerészet TBM Avenger repülőgépei gyakorlaton (kép forrása: pearlharboraviationmuseum.org)

A kétségbeesett utasítást a négy órával korábban öt TBM Avenger típusú torpedóbombázóval felszálló 19-es repülőraj parancsnoka, Charles C. Taylor hadnagy küldte pilótatársainak, ám mindhiába. A háromórásra tervezett hadgyakorlat tragédiába torkollott. A repülőgépek nyomtalanul eltűntek. Az esetet a Bermuda-háromszög egyik legnagyobb rejtélyeként tartják számon.

A katasztrófa annak ellenére következett be, hogy a küldetés megfelelően elő volt készítve. Az üzemanyagtartályok tele voltak, a műszerek pedig kifogástalanul működtek. Az időre sem lehetett panasz: a floridai Fort Lauderdale-ben ragyogóan tűzött a nap.

Avengers_2

Avengerek a levegőben (kép forrása: Wikimedia Commons)

Taylor hadnagy azonban már mintegy másfél órával a felszállás után jelezte, hogy mindkét iránytűje meghibásodott, és fogalma sincs, hogy hol lehetnek. A repülőraj vezetője tájékozódó képessége elvesztése ellenére sem adta át a parancsnoki pálcát társainak, akik – vele ellentétben – feltételezhetően tisztában voltak azzal, hogy merre járhatnak.

Az utolsó elkapott rádióüzenet idején a repülőraj feltételezhetően a Bahamáktól északra, és a floridai partoktól keletre járt, ahol pocsék időjárási körülményekkel szembesültek. Mivel fogytán volt az üzemanyag, Taylor hadnagy úgy döntött, a hatalmas vihar és az óriási széllökések, valamint a sötétség ellenére kényszerleszállást hajtanak végre a háborgó tengeren. Ez gyakorlatilag egyenlő volt az öngyilkossággal.

Martin_PBM-5_Mariner_1945

Martin PBM Mariner a levegőben 1945 körül (kép forrása: Wikimedia Commons)

A mentésre nem sokkal fél 8 előtt kiküldött Martin Mariner típusú hidroplán a repülőrajhoz hasonlóan nyomtalanul eltűnt. A következő napokban több száz hajó és repülő közel 250 ezer négyzetmérföldet vizsgált át az Atlanti-óceánon és a Mexikói-öbölben, de sem a 27 áldozatot, sem a roncsokat nem találták meg.

Forrás: mult-kor.hu