Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ötödik generációs Raptorok a dél-koreai hadgyakorlaton

Szöveg: JETfly |  2010. július 23. 9:31

A napokban hivatalosan is bejelentették, hogy az amerikai és a dél-koreai védelmi miniszter megállapodást kötött egy hadgyakorlat sorozatról, mely egyben burkolt üzenet is lesz a provokatív és gyakran agresszív fellépésű Észak-Korea számára.

A hadgyakorlatoknak – melynek pontos időpontját még nem tették közzé – elsőként a Japán-tenger adhat otthont, a későbbiekben azonban rendező helyszínként a Koreai-félszigetet nyugatról határoló Sárga-tenger is szóba kerülhet.

A hadgyakorlat sorozatban elsőként az „Invincible Spirit" gyakorlatot rendezik meg az Egyesült Államok és Dél-Korea haditengerészetének, illetve légierejének részvételével. Az USA részéről a USS George Washington csapásmérő egysége mellett a légierő többek között az ötödik generációs F-22A Raptorokkal is képviselteti magát.

A hadgyakorlaton közel 8000 katona, 18 hadihajó és több mint 100 repülőgép vesz részt, melynek során – többek között – csapásmérő és légvédelmi gyakorlatokra is sort kerítenek, továbbá a tengeralattjárók elleni hadviselést is gyakorolják.

A közös amerikai-dél-koreai „Invincible Spirit" hadgyakorlat egyben válasz is a feltehetőleg Észak-Korea által korábban elsüllyesztett Cheonan korvett elleni támadásra, melynek során 46 dél-koreai tengerész vesztette életét.

 

Először látogat Dél-Koreába a Raptor