Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Óvodások a bázison

Szöveg: kormany.hu |  2012. március 22. 14:08

Kedves vendégeket fogadott az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred a nemzeti ünnep alkalmából. A hazafias nevelés szép példája volt az a találkozó, amely a katonák, valamint a székesfehérvári Felsővárosi Óvoda Maci-csoportja között jött létre.

Először a katonák alaki szemléjét tekintették meg az öt- és hatéves, nagycsoportos óvodások, majd Nagy Lajos mérnök alezredesnek, az alakulat törzsfőnökének vezetésével több, a honvédségben rendszeresített eszközzel, gépkocsival ismerkedtek meg a kicsik. A gyermekek nagyon készültek a találkozóra, amelyről az elkészített kardok, huszárcsákók, a betanult katonaversek és -énekek tanúskodtak. A délelőtt csúcspontjának bizonyult, amikor a kis vendégek énekeltek az alakulótéren a katonáknak.

Dr. Révész Gyula mérnök ezredes, parancsnok arról tájékoztatott, hogy az utóbbi években egyre többször keresik meg őt a nevelési-oktatási intézmények vezetői azzal a kéréssel, hogy szeretnének ellátogatni a laktanyába. A fiatalok így a gyakorlatban, közvetlenül szereznek tapasztalatot a honvédség feladatáról, munkájáról. Ezek a látogatások hozzájárulnak a hazafias nevelés mellett a hagyományápolás, a közösségi nevelés, a csapatmunka kialakításához, s nem utolsósorban a katonai hivatást is megismertetik a gyermekekkel.

(MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred)


Fotó: Bödő Viktória