Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövészettel folytatódott a felkészülés

Szöveg: Búz Csaba főtörzsőrmester |  2012. március 22. 13:04

A NATO CREVAL-ellenőrzésre való felkészülés részeként a napokban kézifegyverekkel és kézi páncéltörő gránátvetővel végrehajtott lövészeten vett részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. Lövészzászlóaljának állománya.

A dóci lőtéren a katonák géppuskával, gránátvetővel, illetve távcsöves mesterlövészpuskával lőttek az egymástól eltérő távolságban elhelyezett célpontokra – mégpedig egyszerre három szektorban. Az egyidejűség azért különösen fontos, mert így – a hanghatásokat tekintve – szinte harctéri körülmények között érezhették magukat. A nem mindennapi érzés leginkább a mesterlövészek számára lényeges, hiszen a pontos, célzott lövés elérése érdekében nekik kell a legjobban függetleníteniük magukat a körülöttük zajló eseményektől.

Csönge Péter százados – az MH ZHCS-ban (zászlóalj-harccsoport) részt vevő század parancsnokaként és egyben a lövészet vezetőjeként – a közel 100 fős állomány által végzett lőgyakorlatot jóra értékelte.

 
 

 Fotó: A szerző felvételei