Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pakisztánban kormánykatonák haltak meg tálibokkal vívott harcban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 1. 13:41

Hét kormánykatona meghalt és tíz megsebesült január 31-én, kedden, amikor több tucatnyi tálib fegyveres rajtaütött őrhelyükön, Pakisztán északnyugati részén – közölte a hadsereg. A támadás az Afganisztánnal határos Kurram törzsi övezetben történt, Dzsogi településnél. A térségben január 25-én is volt összecsapás, akkor hat kormánykatona és 17 tálib halt meg.

Helyi katonai illetékesek szerint mintegy ötven tálib csapott le egy ellenőrző pontra. A heves harcok reggelig tartottak. A harcban a katonát 25 tálib szélsőségest öltek meg.

Független forrásból nem lehetett megerősíteni a felek állításait, a törzsi területre a hatóságok nem engednek be újságírókat.

Kurramban évek óta tart az erőszak a síita és szunnita muzulmánok között, és a terület egyben az iszlamista fegyveresek támaszpontja is. Egyes jelentések szerint a lázadókból álló Hakkani-hálózat az észak-vazirisztáni törzsi területről irányított át ide fegyvereseket.

Kurramon keresztül vezet az egyetlen út, amely a törzsi vidékeket összeköti Pesavarral, Északnyugat-Pakisztán legjelentősebb városával.

A hadsereg tavaly júliusban műveletet indított a kurrami felkelők ellen és a múlt héten arról számolt be, hogy sikerült biztonságosabbá tenni Dzsogi környékét, bár tálib lázadók továbbra is fellelhetők a területen.

CímkékAfganisztán