Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pályaorientációs nap a Homokhátság szívében

Szöveg: Pontyik Pál őrnagy | Fotó: Gyuris János |  2022. november 9. 7:17

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, 12. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda és a Bordányi Önkormányzat és Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezésében pályaorientációs napot tartottak november 5-én Csongrád-Csanád megyében, a Mórahalmi járásban.

_DRM9036

Az érdeklődő fiatalok kipróbálhatták magukat lasertag és lézerpuska lövészeten, valamint az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj által működtetett akadálypályán. A pályaorientációs napon résztvevők találkozhattak dr. Nagy Péter tartalékos hadnagy súlyemelő olimpikonunkkal, Nagy Rita őrmester, junior kick-box világbajnokunk pedig alternatív fizikai felmérést vezetett számukra.

DSC_0378

A programot a Szegedi Hadipark és a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület különböző bemutatói színesítették. Az arra nyitottaknak lehetőségük volt arra is, hogy a Honvédelmi Minisztérium rajzpályázatára pályamunkát készítsenek. Ezeket a szervezők a megadott határidőig továbbítani fogják az illetékeseknek.

DSC_0326
DSC_0272