Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

(Pár)beszédes állománygyűlés

Szöveg: Pogrányi Zoltán |  2009. február 24. 9:25

Az elöljáró és a katonák közötti közvetlenebb kommunikációt célzó „Párbeszéd” folyamat nyomdokán rendhagyó állománygyűlés volt február utolsó hétfőjén a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál.

Az alakulat alegységeinek vezénylő zászlósai már több mint egy héttel az állománygyűlés előtt összegyűjtötték a személyi állomány kérdéseit, mert a gyűlés célja nem csak a katonák tájékoztatása, hanem a felmerülő kérdések megválaszolása is volt.

A rendezvényt Huszti András dandártábornok, az alakulat parancsnoka nyitotta meg, és felvázolta a dandár előtt álló feladatokat. A parancsnok hangsúlyozta, hogy ez nem feladatszabó értekezlet, de a tisztánlátás végett fontos, hogy a teljes állomány ismerje mindazt, ami 2009-ben az alakulatra vár.

Ezt követően a dandár pénzügyi és logisztikai szakközegeinek vezetői tartották meg tájékoztatóikat. Az előre összegyűjtött kérdések alapján már a tájékoztatók is részben válaszokként hangzottak el, de a katonák minden előadás után megragadták az alkalmat a további érdeklődésre.
A katonák átfogó információt kaptak a 2009. évben már nem illetményes 13. havi fizetés kompenzációjáról, az egyéb illetményi változásokról, a ruházati illetmény rendszerének részleteiről, valamint a missziós illetmény kifizetéséhez nélkülözhetetlen devizaszámla nyitásának módjáról.

Az állománygyűlésen Mészáros Géza, a Honvéd Szakszervezet elnöke is szólt a szakszervezet tevékenységéről.

1595884235