Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Paralimpia 2024 - Ünnepélyesen fogadták a magyar küldöttséget

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Pintér Ákos, MPCS |  2024. szeptember 9. 21:58

Valódi példaképek vagytok mindannyiunk számára – mondta hétfőn a párizsi paralimpián 15 érmet nyert magyar küldöttség ünnepélyes fogadásán dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.

20240909_Paralimpiai_fogadás_10_nyito

A Liszt Ferenc repülőtérről rendőri felvezetéssel tette meg az utat a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) dr. Koltai Jenő Sportközpontjáig a magyar paralimpiai küldöttség.

A csarnokot megtöltötték a családtagok, barátok, szurkolók, akik nagy tapssal fogadták a párizsi paralimpián 13 sportág 68 versenyszámában szerepelt 39 magyar sportolót, akik 15 éremmel – öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal – tértek haza. Teljesítményükkel Magyarország a résztvevő 168 ország között a 26. helyen végzett a nemzetek versenyében.

20240908_Paralimpiai_fogadás_PAKO_-1 (12)

„A mai napnak nincs más feladata, minthogy gratuláljak és köszönetet mondjak nektek” – mondta Schmidt Ádám, majd felidézte, hogy részt vett a paralimpikonok eskütételén is, majd köszönetet mondott a versenyzőket felkészítő szakembereknek, családtagoknak és hozzátartozóknak is, akik a hétköznapokon segítik a sportolókat. Kiemelte, hogy az éremtáblázaton elfoglalt 26. hely önmagáért beszél.

„Valódi példaképek vagytok mindannyiunk számára” – hangoztatta az államtitkár.

Sterbenz Tamás, a TF rektora megemlítette, hogy a helyszínen szurkolhatott a magyar versenyzőknek, akik között TF-hallgatók is vannak, például az aranyérmes Ekler Luca és Kiss Péter Pál, majd köszönetet mondott az őket felkészítő, a TF-en végzett szakembereknek.

„A teljesítményetek bizonyítja, hogy a sport mindenkié” – emelte ki a rektor a versenyzőkhöz fordulva.

2024_Paralimpia_Párizs_MPCS (23)

„A mindennapok hősei vagytok, olyan körülmények között készültök, amit mi el sem tudunk képzelni” – hangoztatta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere nem sportvezetőként, hanem városvezetőként köszöntötte a versenyzőket, és szólt az akadálymentesítés fontosságáról.

„A magyar parasport aranykora folytatódott, sőt fényesebb lett” – emelte ki Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, majd arról beszélt, hogy a magyar nemzet megbecsüli a paralimpikonokat, és megköszönte a kormány és a szponzorok segítségét, a felkészüléshez nyújtott anyagi támogatást.

„A címet megvédenem sokkal nehezebb volt, mint először nyerni” – mondta Kiss Péter Pál kajakos, aki nem tagadta, hogy fáradt, mert fárasztó volt az utazás, és az is sokat kivett belőle, hogy a záróünnepségen a zászlót vitte, „de most semmi sem számít, örülni kell!”

2024_Paralimpia_Párizs_MPCS (9)

A magyar paralimpiai érmesek

Aranyérem: Konkoly Zsófia (női 200 méteres vegyesúszás és női 400 méteres gyorsúszás), Ekler Luca (női távolugrás), Kiss Péter Pál (férfi 200 méter kajak), Pap Bianka (női 100 méteres hátúszás).

Ezüstérem: Ekler Luca (női 400 méteres síkfutás), Illés Fanni (női 100 méteres mellúszás), Konkoly Zsófia (női 100 méteres pillangóúszás), Luterán Petra (női távolugrás), Pap Bianka (női 200 méteres vegyesúszás), női kerekesszékes tőrcsapat (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Veres Amarilla).

Bronzérem: Major Endre (férfi asztalitenisz egyéni), Pálos Péter (férfi asztalitenisz egyéni), Pap Bianka (női 400 méteres gyorsúszás), Szvitacs Alexa (női asztalitenisz egyéni).