Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Parancsba kapták, hogy fegyvertelen tüntetőket öljenek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 10. 12:52

Dezertált szíriai katonák arról számoltak be egy emberjogi szervezetnek, hogy feletteseik kényszerítették őket fegyvertelen tüntetők lelövésére. Egy másik szervezet pedig arról tett jelentést július 9-én szombaton, hogy az előző napi kormányellenes tüntetéseken több mint kétszáz embert tartóztattak le. A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi szervezet nyolc olyan katona és négy rendőr beszámolóját idézte közleményében, aki Libanonba vagy Törökországba szökött.

„A dezertőrök elmondták, hogy halálosan megfenyegették azokat, akik nem hajlandók a tüntetőkre lőni. Parancsnokaik azt mondták nekik, hogy terroristák, szalafisták (szélsőséges muzulmánok) és az országba beszivárgott ügynökök ellen vetik be őket. Meglepve szembesültek avval, hogy fegyvertelen tüntetőkről van szó. Az ellenük szóló tűzparancsot a felettesek többször megismételték. Ezeknek a szökevényeknek a vallomása egy újabb bizonyíték arra, hogy a meghalt demonstrálókat nem véletlenül lőtték le, hanem szándékosan, egy gyilkos, elnyomó politika keretében, amelyet a magas rangú szíriai vezetők terveztek meg a tüntetések feloszlatására" – olvasható a HRW közleményében, amelyet Leah Whitson, a szervezet közel-keleti igazgatója írt alá.

Az idézett dezertőrök tanúvallomásukban pontosan leírták az egyes tüntetéseket, és megadták parancsnokaik nevét. A tüntetők ellen bevetett katonák Kalasnyikov géppisztollyal és pisztollyal voltak felfegyverezve – állították a katonaszökevények.

A pénteki szíriai tüntetéseken összesen több mint kétszáz embert tartóztattak le, több mint a felüket a harmadik legnagyobb városban, Homszban, valamint megöltek 15 demonstrálót – közölte a Szíriai Emberjogi Megfigyelő Központ jogvédő szervezet.

A tüntetéshullám március 15-i kezdete óta már több mint 12 ezer embert tartóztattak le az országban, és több mint 1300 halálát okozták – tette hozzá a szíriai csoport közleményében.

Más jogvédők szerint a négy hónapja tartó felkelésben 1600 polgári lakos és a biztonsági erők 350 tagja halt meg.

Címkékjog