Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Párizs nem hisz a NATO rakétavédelmi terveiben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 1. 6:37

Hervé Morin francia védelmi miniszter szerdán fenntartásokkal fogadta a NATO költséges rakétavédelmi tervét, mely az olyan országok ellen nyújtana védelmet, mint Irán. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerdán Párizsban találkozott Hervé Morinnel, hogy megvitassa vele az afganisztáni háborúval kapcsolatos kérdéseket és az atlanti szövetség jövőjét.

Míg Rasmussen reményét fejezte ki, hogy a novemberi NATO-csúcson megszületik a döntés a rakétavédelmi rendszerről, a francia védelmi miniszter emlékeztetett, hogy az európai haderők néha olyan alapvető felszerelésből sem rendelkeznek elegendővel, mint például a helikopterek.

“Tekintettel a rakétavédelmi rendszer költségére és a korlátozott védelmi költségvetésekre, attól tartok, hogy a rakétavédelmi rendszer meghaladja az európaiak katonai lehetőségeit" – mondta Morin a két politikus közös sajtóértekezletén.

A francia védelmi miniszter szerint a rakétavédelmi rendszert elsősorban a nukleáris elrettentés kiegészítőjeként kell felfogni.