Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédeinket köszöntjük

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Kertész László |  2020. május 21. 17:07

Közösen köszöntötte a magyar katonákat a Magyar Honvédelem Napja alkalmából Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, és dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott.

Százhetvenegy esztendővel ezelőtt, 1849. május 21-én vették be Buda várát a magyar honvédek. Ezen a napon a Magyar Honvédséget ünnepeljük. Mint Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a tárca Balaton utcai épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta, örök hálával és tisztelettel adózunk a hős 1848-as honvédeknek és Görgei Artúrnak. Emellett köszönet és elismerés illeti a mai Magyar Honvédséget is. Mint emlékeztetett, katonáink a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben is esküjükhöz híven, példamutatóan szolgálják a hazát, őrzik Magyarország függetlenségét, békéjét, a magyar emberek biztonságát és szabadságát. Németh Szilárd leszögezte: abban, hogy Magyarország megnyerte a vírussal szembeni védekezés első szakaszát, kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a honvédségnek.

1596079848

Az államtitkár elmondta: az ország területén mindeddig közel ezer idősotthonban segítették az ott élő szépkorúak egészségének védelmét, tizenhárom megyében ötvenegy kórház élén honvédtiszt szolgálja kórházparancsnokként a járványügyi készültség fenntartását, továbbá tizenhét helyőrségben katonai rendészek biztosítják az utcák, terek, piacok rendjét és nyugalmát. A Honvédelmi Irányító Törzsek százöt helyen felügyelik a lakosság ellátásában nélkülözhetetlen, létfontosságú vállalatokat és a kritikus infrastruktúrát.

Németh Szilárd kiemelte: a honvédség segítő kezet nyújt azoknak a fiataloknak is, akik a koronavírus fertőzés következtében veszítették el munkahelyüket. A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra az ország huszonöt helyén 3000 főt toboroznak, 161 ezer forintos fizetésért.

1596079849

Dr. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott is a kormány köszönetét fejezte ki a Magyar Honvédség mintegy 30 ezer fős hivatásos, szerződéses és önkéntes állományának segítségéért. Mint kiemelte, Magyarország kormányának fő célja a magyar emberek biztonságának védelme, hiszen biztonság nélkül nincs fejlődés és gazdasági növekedés. Mint mondta, a sajtótájékoztatón lejátszott rövidfilmmel is a magyar katonák előtt tisztelgünk, akiknek a kormány közösségi oldalán is köszönetet mondtak áldozatkész szolgálatukért.

Emlékeztetett: a kormány a szakmai elismerés mellett az anyagi megbecsülést is nagyon fontosnak tartja, ennek köszönhető a 2015-2019 közötti 50 százalékos béremelés és a tavaly decemberben kifizetett 500 ezer forintos „fegyverpénz" is.

1596079849