Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pedagógusoknak tartanak továbbképzést Szolnokon

Szöveg: honvedelem.hu / MH 86. SZHB | Fotó: az alakulat felvételei |  2021. július 8. 11:23

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis – a Honvédelmi Minisztérium felkérésére – kilencedik alkalommal rendezi meg a Honvéd Kadét Programban résztvevő pedagógusok százhúsz órás továbbképzését, kéthetes tanfolyam keretében.

Pedagógusoknak tartanak továbbképzést Szolnokon (3)

A résztvevőket dr. Bali Tamás ezredes, a helikopterbázis parancsnokhelyettese köszöntötte.

A százhúsz órás tanfolyam célja a Honvéd Kadét Programban résztvevő oktatási intézmények civil pedagógusainak továbbképzése, amely július 5-16-ig tart majd. A résztvevők elméleti és gyakorlati képzésen szereznek tudást és tapasztalatokat, valamint módszertani példákon keresztül ismerik meg hogyan lehet hitelesen és szakszerűen honvédelmi ismereteket oktatni. A pedagógusok a tanfolyam elméleti oktatási anyagát és ismereteit online kurzus keretében sajátítják el, amely vizsgával zárul.

Pedagógusoknak tartanak továbbképzést Szolnokon (2)

A képzés ideje alatt laktanyai körülmények között szállásolják el a résztvevőket, így ismerik meg a katonai élet sajátosságait. Az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon keresztül általános képet és oktatásmódszertani példát kapnak – egyebek mellett – alaki-, tereptan-, valamint fegyverzettechnikai ismeretekből, harcászatból, egészségügyi, vegyivédelmi, katonai testnevelés, túlélés foglalkozások teljesítéséről. A résztvevőket – a bakancsot leszámítva - rendszeresített egyenruhával, rendfokozat nélkül, „pedagógus” feliratú megkülönböztető kártyával látják el a képzés során.

A lőtér igénybevételétől függően tervezetten fegyverzettechnikai hatásbemutatón, bázis technikai eszközbemutatón, valamint - a lehetőségekhez mérten – élményrepülésen vehetnek részt, mindezek mellett a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumba is ellátogatnak.

Pedagógusoknak tartanak továbbképzést Szolnokon (1)
Kapcsolódó cikkek
20201014-szolnok-kadetprogram-kikepzes  (1)

Amikor a tanár tanul

2020. október 14. 16:35