Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Példaképekre van szükség

Szöveg: ktp.hu | Fotó: a püspökség felvételei |  2022. október 19. 7:20

A HM Katolikus Tábori Püspökség állománygyűlésére látogatott el a közelmúltban dr. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára.

ktp_Maróth_nyitó

Dr. Maróth Gáspár beszédében kiemelte: napjaink morális- és értékválságában kiemelten fontos a családok, a mikroközösségek megerősítése, valamint az, hogy a fiatalok elé példaképeket lehessen állítani. A honvédség, a haza védelme, becsület, bátorság, kitartás értékeivel példaként szolgálhat a leendő családapáknak, a fiatal férfiaknak. A lelki fejlődéshez azonban ez nem elég, kellenek a papok, akik kimennek az emberek közé és evangelizálnak, utat mutatnak a jövő nemzedékének. Ebben kiemelt szerepe van a tábori lelkészi szolgálatnak, hiszen a hon védelme nem „munkavállalás”, hanem hivatás – hangsúlyozta az államtitkár. Ez azért fontos, mert a hivatás hitvallás is egyben. Hit nélkül nem lesz meg az a moralitása a Magyar Honvédségnek, mely az elmúlt korokban erőt adott a katonáknak a harctéren.

A Katolikus Tábori Püspökség lelkészei utat tudnak mutatni a keresőknek, meg tudják erősíteni hitükben a katonákat, és mindig, mindenhol ott vannak velük, akár a felsőfokú tanulmányaik alatt, akár a szolgálati helyükön, az alakulatoknál, a Honvédkórházban, de a külszolgálatokon is. Végigkísérik a katonacsaládokat az esketésől a keresztelőig, majd a végső úton, tanúságot téve Krisztusról, Isten megváltó tervéről, s a hitről, amely minden nehézségen és küzdelmen átsegíti a katonákat.

Az állománygyűlésen szó esett még a püspökség előtt álló idei feladatokról, valamint jövőbeli tervekről, rendezvényekről is.

Forrás: ktp.hu