Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Petraeus szerint a pakisztáni határvidékre fognak összpontosulni a harcok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. július 6. 7:13

Az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-csapatok éléről távozó David Petraeus tábornok szerint a tálibok elleni hadviselést az elkövetkező hónapokban az ország déli része helyett inkább a keleti, Pakisztánnal határos körzetekre összpontosítják. A tábornok rövidesen a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója lesz, így utoljára ünnepelte a függetlenség napját katonai parancsnokként Afganisztánban.

Július 4-én hétfőn hírügynökségeknek nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy a jövőben az eddiginél nagyobb számú különlegesen kiképzett katonát vetnek be a felkelők ellen keleten, emellett fokozzák a térségben a hírszerzési és légi tevékenységet is.

Egy afgán kormányilletékes közlése szerint hétfőn hozzávetőleg 60 tálib milicista hatolt be Afganisztánból pakisztáni területre, megtámadtak egy katonai ellenőrzőpontot, megöltek egy katonát, majd több mint két órán tartó tűzharc bontakozott ki, amelyben meghalt két felkelő is.

A pakisztáni tálibok vállalták magukra a támadást, és szerintük húsz katona esett el az ütközetben. A tálibok azonban rendszerint eltúlozzák az áldozatok számát.

Az ilyen jellegű akciók a határvidéken a két ország közötti feszült légkör fokozásához vezetnek.

Pakisztán szerint az afganisztáni bázisaikról érkező fegyveresek a pakisztáni biztonsági erők és a törzsi rendőrség legkevesebb 55 tagját ölték meg az elmúlt hónapban. Afganisztán viszont amiatt panaszkodott, hogy Pakisztánból május óta rakétagránátok százait lőtték ki Afganisztán keleti részére, ami legalább 40 ember halálát okozta. Pakisztán állítása szerint a felkelőket célozzák meg ezekkel a támadásokkal, de előfordulhat, hogy a rakéták a határ másik oldalán csapódnak be.