Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Phenjan az utolsó pillanatban farolt ki

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. július 13. 15:09

Észak-Korea az utolsó pillanatban elhalasztotta a találkozót a koreai fegyverszünetet ellenőrző, amerikai vezetésű ENSZ-parancsnokság (UNC) tisztviselőivel, amelyen megvitatták volna a májusban elsüllyesztett dél-koreai hadihajó ügyét.

Az UNC kedden közleményében arról tájékoztatott, hogy Észak-Korea “adminisztrációs okokból" kérte a találkozó elhalasztását, és nem tett javaslatot az új találkozó időpontjára vonatkozóan.

Az 1953-as koreai háború után kötött fegyverszünetet ellenőrző ENSZ-parancsnokság tisztviselőinek kedd reggel kellett volna találkozniuk Észak-Korea képviselőivel a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben fekvő Panmindzson határfaluban.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban ítélte el a támadást, amely márciusban a Cshonan korvett elsüllyedését okozta, bár az esetet nem írta közvetlenül Phenjan számlájára. Egy nemzetközi vizsgálat ugyanakkor arra a megállapításra jutott május végén, hogy egy észak-koreai torpedó okozta a tragédiát, amely 46 dél-koreai tengerész életét követelte.

Az UNC lefolytatta saját vizsgálatát, hogy kiderítse, az incidens megsértette-e a fegyverszünetet. A vizsgálat eredményét az ENSZ-testület nem hozta nyilvánosságra.