Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Phenjan megfenyegette Szöult

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 20. 8:29

Észak-Korea arra figyelmeztette Dél-Koreát, hogy „súlyos következményekkel” járhat a február 20-ára tervezett, öt sárga-tengeri szigetre kiterjedő haditengerészeti gyakorlata.

A phenjani közlemény „előre megfontolt háborús uszításnak" nevezte a déliek tervét, amely szerint a manővereket annak az öt szigetnek a körzetében folytatják le, ahol a két Korea között továbbra is vitatott határvonal húzódik. Phenjan úgy véli, hogy Szöul törvénytelenül bitorolja a területet, egyben figyelmeztette szomszédját, ha dél-koreai hadihajó megsérti a népi Korea területi vizeit, könyörtelen lesz a válasz.

Phenjan azt tanácsolta az érintett övezetben tartózkodókat, hogy helyi idő szerint hétfőn 9 óráig távozzanak biztonságos helyre.

A phenjani figyelmeztetés utalt arra, hogy a térségben 2010. november 23-án hasonló okból a Sárga-tengeren a két ország tüzérsége között tűzpárbaj tört ki. Voltaképpen az történt, hogy Észak-Korea a partjai közelében lévő Jonpjong dél-koreai szigetet ágyúzta, négy ember halálát okozva.