„Pofonvágott engem a magyar Svejk szerepe”

Mit gondol, miért sikeres a mai napig az Egy óra múlva itt vagyok?

Szerintem elsősorban azért, mert nagyszerűen írták meg, és egyben történelmi körképet is adott: felvezette Magyarország történetét egészen a második világháborúig, ami akkor ért véget a felszabadulással, tehát 1945 időszakát jelenti meg a film. Nagyon érdekesen és kitűnően írta meg a történetet Pintér József. A siker másik oka pedig az, hogy remek színészeket alkalmazott a nagyszerű rendező, Wiedermann Károly: az ország krémje, aki akkor létezett és dolgozott, megjelenik a filmben. Gobbi Hildától kezdve Nagy Attiláig rengeteg kitűnő művész szerepelt benne. Én pedig, mint fiatal titán bukkantam fel. Már akkor komoly sikereim voltak a Thalia Színházban, sokszor előfordultam a televízióban, akkor ugye még fekete-fehérben. Ez a szerep pofonvágott engem. Ezek az együtthatók tehát a sikerhez, és a mai napig él, az emberek szívébe, lelkébe beivódott, és létezik ma is. Generációkról generációkra adják tovább. Egy maradandó sikeres szériáról van szó. Egy öreg színész barátom mondta, hogy könnyű sikert csinálni, de maradandó sikert bizony nehéz. Persze van ilyen, például a Hippolit, a lakáj, vagy a Törőcsik Körhintája, de általában a siker után már jön a következő „befutó", mindig jönnek új, tehetséges fiatalok. De vannak olyan produkciók, amik maradandóak.

Hogyan formálta meg Láng Vince figuráját?

Nagyon fontos volt számomra, hogy egy komplett stáb jött össze: rendezővel, dramaturggal, operatőrrel. Ahogy végigvettük a magyar történelmet, megállapítottuk azt, hogy a történelem folyamán kell egy ilyen karakter: ezt a kis Láng Vincét állandóan ütik-verik, de mégis mindig túléli és kijön belőle, talpra áll. Gyakorlatilag ez egy magyar Svejk. Így aztán minden, amit mondott, szállóigévé vált, akárcsak az „egy óra múlva itt vagyok" kijelentés. És egyszerűen az emberek, és a mai fiatalok is együtt dobbantak vele. Nagyon komoly munka előzte ezt meg, mind figurában, mind szerepformálásban. De közel állt hozzám ez a szerep: a kis csetlő-botló kis figura a történelem viharában mindig pórul jár. Furfangos, ugyanakkor jó indulatú, csupa szív, segítőkész, egy magyar irodalmi figura.

Nagyon sokat forgattunk és kemény volt a munka. 8-10 órát dolgoztunk éjjel, nappal. A sztori, amit mindig el szoktam mondani ezzel kapcsolatban, sőt, az önálló estemben is benne van, összefüggésben van az egyik kollegával, aki furcsa módon operaénekes. Õ játszotta Katica urat, aki egy hatalmas verőlegényt alakított a börtönben, ahova Láng Vince került. Hatalmas lapát tenyere volt, és az volt a feladata, hogy bejön, majd ad nekem egy pofont. Azonban abban az időben még nem nagyon alkalmazták a pofon-trükköt, aminek az a lényege, hogy elütnek a színész álla alatt, és hozzátesznek egy csattanó hangot. Tehát ma a színész csak eljátssza, hogy pofont kapott, a forgatás idejében ezzel ellentétben premier plánban keményen odaütöttek. A realista, naturalista színjátszás működött.
Szóval pofont kellett kapnom, jött is Katica, és és puff, kaptam a pofont. Ráadásul tudni kell, nagyon erős fiú volt. Szóval alig álltam lábra. A rendező állandóan csak mondta, vegyük fel még egyszer, szóval megint: puff, kaptam a pofont. Mentem panaszkodni a rendezőnek, hogy ez így nem lesz jó, mert már beszélni is alig tudok. Mondta: oké, csak még egyszer csináljuk meg és vége…Nyilván, a rendező azt akarja, hogy a film még jobban sikerüljön, így odament Katicához és azt mondta neki: “Nézd, ez a Harsányi átélős színésztípus, ahhoz, hogy meg tudja fogalmazni a Láng Vince figuráját, hogy át tudja élni, ahhoz szüksége van arra, hogy jobban üssél neki oda."
És akkor kaptam ismét egy pofont, ami után egy hatalmas kék monokli alakult ki a szemem alatt, be is dagadt. Bevittek a kórházba. Katica és a rendező pár nappal később meglátogattak, és örömmel mondták, alig várják már, hogy meggyógyuljon a szemem, mert felvennék még egyszer a jelenetet, hátha jobban sikerül.
Persze ez humor, ezzel együtt szívvel-lélekkel forgattunk, és tényleg olyan stábbal dolgoztam, ahol az egy mindenkiért, mindenki egyért elv uralkodott. Ez pedig rányomta a bélyegét a sikerre.

Hogyan kapta meg a szerepet?

Ha nem is castingnak nevezték akkor, de volt próbatermi felvétel szinte kivétel nélkül minden filmre. Mikor a rendező bizonytalan volt, kihívta a színészt és próbafelvételt csináltunk. Ilyen volt például a Fiúk a térről című film is, azt hiszem, az volt életem első filmje, Szász Péter rendezésében. Akkor késztettünk próbafelvételt. Az Egy óra múlva itt vagyokhoz viszont nem kellett, mert a rendezőnek határozott elképzelése volt. Látott engem a színpadon, szóval nem volt konkurencia.

Volt olyan karakter azóta az életében, ami hasonlított Láng Vincére?

Több is volt. Több tévéfilmet is csináltam azóta. Én szeretem ezeket a figurákat. Azokat a karaktereket, akin még nevetni is lehet, de az embernek azért fáj érte a szíve. Ezek a tragikomikus elemek a legjobbak filmben is, színpadon is, és személyes megformálásban is.

A film történelmi képet fest. Oktató célzattal készült, esetleg volt bármilyen üzenete?

Abszolút oktató jellegű sorozat volt. Olyan tökéletes történelmi képet adott, amit, ha egy fiatal, akinek nincs kedve történelemórára bejárni, megnézte a sorozatot, azonnal tisztában volt a két világháború közötti helyzettel. Igen komoly ereje volt tanítás szempontjából, szerették a pedagógusok is.
Szerintem a film elfogulatlan volt. Ott fejeződik be, mikor vége a fasiszta uralomnak és a németek kivonulnak. Horthytól kezdve Horthy fiának elrablásáig minden benne volt. Nagyon ügyesen összeállított sorozat volt, egyfelől szórakoztató, másfelől izgalmas krimi, ugyanakkor történelmi hátteret festett le.

Én jó kritikákra, jó fogadtatásra emlékszem. Ahhoz, hogy átütő siker legyen, fontos, hogy mind a sajtónak, mind a közönségnek egyaránt tessen. Ez pedig nagyon ritka, főleg a mi szakmánkban. Itt ha 80 százaléknak tetszik egy film, az nagyon nagy sikernek számít. Az Egy óra múlva itt vagyok 90 százalék feletti tetszési indexszel büszkélkedhet.

Jelenleg az Újpesti Színház művészeti vezetőjeként jut még ideje színdarabokban játszani?

Persze. A Rómeó és Júliában játszom Lőrinc Barátot, és a Neil Simon darabban, a Napsugár Fiúkban az egyik főszerepet. Az életem azonban a tanítás teszi ki. Nagyon szívesen tanítok, gyakorlatilag színészpedagógusnak tatom magam. Sok tanítványom van.
Ezeket a fiatalokat a színművészet segítségével a kommunikáció egy magasabb fokára igyekszem emelni, így a Budapesti Kommunikációs Főiskolán is tanítok. Ebben nagy segítséget nyújtunk, nem beszélve a viselkedés-technikáról.

A fiatal színészeknek milyen tanácsokat tud adni?

Azt szoktam mondani, több vasat kell a tűzben tartani. Ma már egy diploma nem diploma, egy szakképzettség nem képzettség. Pillanatok alatt kell tudni váltani. Át kell tudni lendülni egyik oldalról a másikra. Én ezt kívánom ebben a rohanó világban mindenkinek. Egy dologba belekapaszkodni ugyan lehet, de mindig kell, hogy legyen a tarsolyunkban még valami.